füvészkönyv

vadon termő és kertekben termesztett növények rendszeres leírását, orvosi hasznát és táplálkozási felhasználhatóságát tartalmazó kéziratos vagy nyomtatott könyv. – A füvészkönyvek bizonyos mértékben tükrözik a korabeli paraszti növényismeretet, másrészt többszörös áttétellel, főúri-nemesi-polgári közvetítéssel hatottak a parasztok általános mezőgazdasági és kertészkedési tudására, valamint a népi gyógyászatra is. Nyelvemlékeinkben a Besztercei (1380 körül) és a Schlägli Szójegyzékekben (1410 körül) található először nagyobb számú gyógynövény neve. Az első magyar nyelvű füvészkönyv, Melius Juhász Péter Herbáriuma német munkák nyomán, de számos mo.-i utalással bővítve 1578-ban jelent meg. 1583-ban adta ki Beythe István a magyar orvosi növényeket fölsoroló latin–magyar szójegyzékét, amelynek latin részét a Bécsben élő Clusius, a kor legnagyobb botanikusa állította össze (Stirpium nomenclator Pannonicus). Szikszai-Fabricius Balázs 1590-ben kinyomtatott szójegyzéke, amely értékes botanikai részt tartalmaz, a füvészkönyvek szempontjából kisebb jelentőségű. 1595-ben Füveskönyv címen kevés változtatással, némi bővítéssel Beythe András ismét kiadta Melius Herbáriumát. Bécsben 1664-ben Jelent meg Lippai János Posoni kert c. könyve, amely füvészeti tartalma mellett elsősorban kertészeti szakkönyv, és másfél száz évig hatással volt a mo.-i virág-, gyümölcs- és zöldségkertészetre. Lippai munkája korának európai színvonalán állt. Jelentőségében és értékében messze elmarad tőle az erdélyi Nadányi János 1669-ben kiadott könyve, a Kerti dolgoknak leírása, mely egy száz évvel korábbi francia munka fordítás-átdolgozása. A 18. sz. második felében igen élénk botanikai munkálkodás indult meg Európa-szerte és Mo.-on is. A sort hazánkban Debrecen városi főorvosának, Csapó Józsefnek a munkája nyitotta meg: Új füves és virágos magyar kert (megjelent 1775-ben Pozsonyban és 1794-ben, Pesten). Földi János (1755–1801), Molnár János (1728–1804) és Benkő József (1740–1814) elsősorban a növények elnevezéstanában működtek, új neveket alkottak, és sok korabeli népi nevet megőriztek, irodalmivá tettek. Benkőnek köszönhető Linné rendszerének magyar nyelvű ismertetése, s a növényeket először ő jelölte nálunk kettős névvel. Igen sok értékes adatot őrzött meg a korabeli polgári-paraszti növényismeretből Veszelszki Antal fűvészkönyve, A növény planták országából való... (1798). Ebben az időben már dolgozott Kitaibel Pál (1757–1817) a magyar tudományos botanika megteremtője, a Kárpát-medence flórájának első nagy felfedezője, leírója és ismertetője. 1807-ben jelent meg az utolsó jelentős mo.-i fűvészkönyv, Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály műve, a Magyar Füvész Könyv. Linné rendszerét vette alapul és a népszerűsítés igényét a tudomány szempontjaival igyekezett összeegyeztetni. Sikerült is fölkelteni az érdeklődést a mo.-i növényvilág iránt. Hatása a reformkorban igen nagy volt. Diószegi Sámuel Orvosi Füvészkönyve (1813) már jóval kisebb jelentőségre tett szert. A 19. sz. második felében a füvészkertek helyét elfoglalták a tudományos botanikai, ill. orvosi munkák. – Irod. Rapaics Raymund: A magyarság virágai (Bp., 1932); Gombocz Endre: A magyar botanika története (Bp., 1936).

Melius Juhász Péter Füvészkönyvének címlapja

Beythe András füvészkönyvének egy oldala

Csapó József füvészkönyvének címlapja

Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály füvészkönyvének címlapja