halfogás kézzel

TARTALOM

halfüstölés, halhasítás

halfogó hurok

másfél-kétméteres nyélre kötött lószőr, vessző, inda, esetleg dróthurok, amelyet a vízben mozdulatlanul lebegő csukára ügyesen ráhúz a halász s a nyelet megrántva a hurokba szorult halat kiveti a partra. Alkalomadtán pontyot, süllőt is fognak vele. A Duna és Tisza mentén, a Sárközben, a Kalocsa környéki szállásokon ismerik. A halfogó hurok ismeretes a Száva menti horvátoknál, a lengyeleknél, cseheknél, oroszoknál, észteknél, letteknél, litvánoknál stb. A magyar dróthurok formájával megegyeznek a finn és svéd lazachurkok. A kárpáti ukránok, baskírok pisztrángfogásnál olyan eszközt használnak, amelynél a dróthurkot a villaszerűen szétágazó nyél egyik ágához kötik, s a másik ághoz nekitámasztják. Így a hurok szilárdabban áll. Említi a halfogó hurkot a középkori francia irodalom is. Ismerik a természeti népek (pl. az eszkimók halcsont szalagból készítik), akik nyélre erősített kézi hurokkal madarakat is fognak (naskapi, guarani indiánok, kamcsadálok). Három-négyméteres rúdra kötött dróthurokkal a Pilis hegységben mókust ejtenek el. Hasonló típusú hurok a török-mongol népek rudas pányvája. Jankó János a halfogó hurkot német eredetűnek tartotta, de széles körű elterjedése s hasonló hurkoknak a vadfogásnál való alkalmazása ellentmond elméletének. A halfogó hurok a magyar és az európai halászat ősi eleme. A halfogó hurok éppen olyan archaikus jelenség az európai halászatban, mint a kézzel való halfogás (→ halfogás kézzel). Feltűnő, hogy Közép- és K-Európában – a villás ágú hurkoktól eltekintve – a halfogó hurok elsősorban csukafogáshoz használatos, ami a különböző népek azonos megfigyelését, tapasztalatát bizonyítja. A halfogó hurokhoz hasonló primitív halkiemelő eszköz a halkapzsi, amely kengyelszerűen meghajlított fűzvessző. A lék mellé ülve halásznak vele olyan módon, hogy a kengyelbe úszott halat kivetik a jégre (Ecsedi-láp). Analógiáját más területről nem ismerjük. – Irod. Herman Ottó: A magyar halászat könyve (I–II., Bp., 1887–88); Jankó János: A magyar halászat eredete (Bp.–Leipzig, 1900); Moszyński, K.: Kultura ludowa słowian (I., Kraków, 1929); Ecsedi István: Népies halászat a Közép-Tiszán és a tiszántúli kisvizeken (Debrecen, 1934); Gunda Béla: A magyarországi halászó hurkok eredete (Népr. Ért., 1938); Solymos Ede: Dunai halászat (Bp., 1965).