ládacsapda

csapóláda, amelynek egy vagy két felemelhető ajtaját a láda belsejében keresztbe elhelyezett vízszintes nyelvvel és a tartózsineghez kötött pecekkel rögzítik. A csalétket a nyelvre helyezik, amelyet ha megmozdít a róka, nyest, patkány, görény, nyúl, fogoly, a pecek kimozdul a helyéből és az ajtók lecsapódnak. A ládacsapdának szórványosan ismeretes olyan variánsa is, amelynél a csapóajtó emelőrúdját a csapda belsejébe nyúló kampóval rögzítik, s a kampóra helyezik a csalétket. A ládacsapda Alsó-Őrségtől Moldváig elterjedt (D-Zala: csapóláda; Göcsej: görényfogó; Borsod: lábcsapda; Ormánság: paslica; Székelyföld, bukovinai csángók: kaptán; Moldva: kapkán), de seholsem gyakori. A csapdát már leírta Pák Dienes de ismertetik modern vadászkönyveink is. A ládacsapda némely peremvidéktől (ír, skót, portugál, finn paraszti kultúrák, lappok) eltekintve a nagyorosz népterülettől nyugatra Európa-szerte használatos. Egy 15. sz.-i héber kézirat képes ábrázolásán már feltűnik a ládacsapda egyik variánsa, s a magyar egy- és kétajtós ládacsapda egyik korai európai ábrázolását J. Taentzer koppenhágai (1682) és F. F. Fortin amszterdami (1695) vadászkönyvében láthatjuk. A ládacsapda valószínűleg fiatalabb kontinentál-európai műveltségi rétegbe tartozik, eredetileg a feudális osztályok vadfogó eszköze volt, s eltekintve a kisebb vagy nagyobb lokális műveltségi áramlatoktól, a nemesi udvarok és feudális birtokok vadászai, és vadászkönyvek révén került el a paraszti vadfogó eszközök sorába. – Irod. Pák Dienes: Vadászattudomány (I–II., Buda, 1829); B. Belházy Jenő: A vadászati ismeretek kézikönyve (I., Bp., 1892); Ecsedi István: Népies vadfogás és vadászat a debreceni határban és a Tiszántúlon (Debrecen, 1933); Gunda Béla: Néprajzi vonatkozások régi francia vadászkönyvben (Népr. Ért., 1939); Lagercrantz, S.: Zur Kulturgeschichte einiger in Schweden vorkommenden Jagdfallentypen (Zeitschrift für Ethnologie, Jhg. 72., 1940).

Ládacsapda (Oltszem, v. Háromszék m.)