Lajtha László (Bp., 1892–Bp., 1963)

zeneszerző, népzenekutató, Kossuth-díjas (1951), a francia Académie des Beaux Arts tagja (1955). Zenetudományi tanulmányokat Bp.-en, Lipcsében, Genfben és Párizsban folytatott, jogot is végzett. 1910-től részt vett a Bartók és Kodály kezdeményezte népzenegyűjtő mozgalomban, 1913-tól a Néprajzi Múz. munkatársa, 1946–47-ben ig.-ja volt. Ettől kezdve visszavonultan élt. Jelentős zeneszerzői tevékenysége népzenei ihletettségű, ahhoz a modern magyar zenei törekvéshez tartozik, amelyet Bartók és Kodály neve fémjelez. Erdélyi (főleg mezőségi), ill. dunántúli népzenei monográfiái úttörő vállalkozások. Gönyey Sándorral együtt készítette el A magyarság néprajza néptánc-fejezetét. Tisztségeket viselt nemzetközi folklóregyesületekben. A Népszövetség mellett működő Commission Internationale des Arts et Traditions Populaires bizottságnak 1928-tól tagja, 1930-ban népzenei szekciójának elnöke lett. – F.m. Szépkenyerűszentmártoni gyűjtés (Bp., 1954); Széki gyűjtés (Bp., 1954); Kőröspataki gyűjtés. Erdélyi táncok kis népi zenekarra (Bp., 1955); Sopron megyei virrasztóénekek (Bp., 1956); Dunántúli táncok és dallamok (Bp., 1962). – Irod. Leduc, A.: L. L. (Paris, 1961); Avasi Béla: Au 70e anniversaire de L. L. (Acta Ethn., 1962, 3–4. sz.), Molnár Antal: L. L. (Muzsika, 1963. ápr.).

Lajtha László