latorének

a középlatin latricus (latro) szó magyar megfelelője a lator; jelentése: útonálló, rabló, gazember; ennek nőnemű párja a latruncula: kurva, szajha jelentésű. A latoréneket tehát ilyen emberekhez és asszonyokhoz, ill. róluk, és a „buja”, „testi szeretetrül” írták. Egyéb elnevezései: latordúdolás, pajkos ének, paráznaének. Pontosan jellemzi a műfajt Gelei Katona István 1636-ban kiadott Öreg Graduáljának kifakadása: „ezek a tisztátalan szerelemről írt pajkos énekek, fajtalan latrikános fűzfapoétáknak szemtelen beszéde”. Az ilyen „lator parázna énekekkel az elmének fülei megundoríttatnak”. E műfajhoz tartozik pl. Balassi néhány, táncnótára szerzett latrikánus verse, a szép krakkói kurtizánokról; a „citerás Zsuzsannáról” és a „porcogós Annókáról”, meg a két „bécsi virágról”. A latorénekek legkorábbi és mindmáig legtipikusabb képviselője a hegedősök mulattató énekeivel rokon, 1606–1607-ben lejegyzett Pajkos ének, melynek 27 versszaka több, különböző ének kontaminált szövegét tartalmazza. Szó esik benne: a bujdosó katonáról, tolvajok kalandjairól, férfit kívánó öreglányról, Drágfiné és kocsisa szerelmi viszonyáról stb. A Pajkos ének szövege valószínűleg dallamra énekelhető, rokon hangvételű versszakok füzére. Ilyen alkotás csak a szóbeliségben, valamely írástudatlan énekmondó gyakorlatában keletkezhetett. Az önálló énekegységek nem azonos korúak és bizonyára nem is egyetlen szerzőtől származnak. A Drágfi Gáspárnét csúfoló sorok pl. még a 16. sz. közepén készülhettek. Balladás hangvételét, kontaminált jellegét és költői eszközeit tekintve a Pajkos ének a régi magyar költészet egyedülálló emléke; legrégebben lejegyzett folklóralkotásunk. Íme két versszaka:

Noha tolvaj vótam

Ugyan jámbor vótam,

Kitől mit elvöttem,

Soha meg nem attam.

Kit regvel megvertem,

Estve eltemettem,

Kit estve megvertem,

Az regvelt nem érte.

A latorénekek 19. sz.-i megfelelőit az irodalomtörténet perdita daloknak nevezi. (→ még: latrikánus költészet) – Irod. Bod Károly: Balassi Bálint latricanus verse (Irod. tört., 1913); Klaniczay Tibor: Pajkos ének (Mišianik–Eckhardt–Klaniczay: Balassi B. szép magyar komédiája, A Fanchali Jób-kódex magyar és szlovák versei, Bp., 1959); Stoll Béla: A Pajkos ének és a népköltészet (Irod. tört. Közl., 1962).