lyukpince

felszín alatti, folyosószerűen kiképzett, ásott-vájt vagy kőből-téglából boltozott bortároló hely. Egyéb elnevezése: kőlyuk, lik, pince, verem. Hossza 5–6 métertől több szintes, hegyoldalba vájt, széltében két sor hordó elhelyezésére alkalmas pincerendszerig terjedhet. Különösen É-Mo. területén a paraszti és mezővárosi → bortárolás legelterjedtebb és történetileg is elsődleges formája. A fennálló épület nélküli lyukpincék az utak mentén gyakran pincesort alkotnak vagy pincedombon csoportosan helyezkednek el. A lyukpince építése a századfordulóig összefüggésben volt a → szőlőfeldolgozás prés nélküli, szőlőhegyen taposó módjával. Az állandó hőmérsékletű és páratartalmú lyukpincéknek fontos szerepük volt a történeti borvidékek áruborainak érlelésében. A lyukpincék riolit-tufába vájt változatai építészeti és történeti kapcsolatban vannak a barlanglakásokkal. A pincevágók, pinceásók középkori kőbányászati módszerekkel készítették a bortároló helyeket. A hegyoldal felé lejtő folyosó első részét, a gádort, pincetorkot kőboltozattal erősítették meg, a felette levő kőzetrétegen függőleges szellőzőnyílást, léleklyukat vágtak. A lyukpincék egy része (amelyekben kút és nyílt tüzelőberendezés is van) háborúk és járványok idején lakópinceként szolgált. A pincesorokat pincepásztorok őrizték a mezővárosokban. – Irod. Vincze István: Magyar borpincék (Népr., Ért. 1958); Bakó Ferenc: Egri borospincék (Eger, 1961).

Pincék bor és burgonya tárolására (Tajti, v. Gömör m.)

Tetővel védett lejtős bejáratú lyukpincék (Ócsa, Pest m.)