Magyar Néprajzi Atlasz

térképlapokból és kiegészítő szöveges magyarázatból álló mű, amely a magyar népi kultúra reprezentatív elemeit és jelenségegyütteseit a nyelvterület egészén helyi előfordulásukban, sematikus jelekkel kifejezve mutatja be, amely tehát etnográfiai és nem etnikai jellegű. Nemcsak a témák, hanem a vizsgálati helyek (kutatópontok) is reprezentatív jellegűek, mert technikai nehézséget jelentett volna minden település megvizsgálása. A tapasztalatok azt valószínűsítik, hogy ilyen áttekintő jellegű atlasz esetében jó válogatás mellett elegendő a települések 5–10%-án végzett vizsgálat, mert vannak egységes kulturális zónák, amelyeket egy-két helyen végzett vizsgálat hűen bemutat. A kutatópontok tehát nem mechanikusan oszlanak meg a nyelvterület egészén, bár azt behálózzák, hanem tagoltabb kultúrájú vidékeken sűrűbben, egységesebb övezetekben ritkásabban helyezkednek el. A témák reprezentatív jellegét több tényező együttesen határozza meg. Első helyen áll ezek közül a társadalmi-történeti szempontú tudományos mondanivaló, amely nem minden esetben esik össze az illető jelenségnek az életben betöltött fontosságával. Fontos meghatározó a téma kartografizálhatósága is (→ kartográfiai módszer). A néprajzi atlaszokkal kapcsolatban azonban felmerül az az igény is, hogy adott határokon belül nyújtsanak valamilyen átfogó képet a kultúra egészéről is. – A Magyar Néprajzi Atlasz elkészítésének gondolata a hasonló európai törekvésekkel egyidejűleg Mo.-on már 1933-ban felmerült. Hat évvel később Gunda Béla konkrét tervet dolgozott ki, s első lépésként elkészült az emberi erővel végzett teherhordásra vonatkozó kérdőív 20 kérdéssel. 1941-ben a gyűjtés is megindult, s 700 helységben végeztek kutatást. Még további kérdőívek kidolgozását is tervezték, de a háború megakadályozta a további munkát. Több mint 10 éves kiesés után csak 1955-ben merült fel reálisan a Magyar Néprajzi Atlasz elkészítésének lehetősége. A tudományos előkészületek után most már új szervezeti keretek, tervek és kérdőívek jöttek létre az MTA támogatásával. 1958-ban megjelent a Magyar Néprajzi Atlasz kérdőívének 4 füzete, 1959-ben pedig a Gyűjtési Útmutató, ami a munkák elkezdését jelentette. A kérdőív az atlaszok esetében rendkívül fontos, mert ez biztosítja a tematikus és szemléleti egységet. Éppen ezért a munka közben létrejött szerkesztő bizottság (Barabás Jenő, Diószegi Vilmos, Gunda Béla, Morvay Judit és Szolnoky Lajos) széles körű szakmai vita lebonyolítása után alakította csak ki a végleges kérdőívet. Ez 200 téma kérdéseit tartalmazza, ebből 36 a földművelés, 14 az állattartás, 30 a település és építkezés, 9 a teherhordás, 11 a kenderfeldolgozás, 31 a táplálkozás, 19 az öltözködés, 25 a társadalmi néprajz és szokások, 1 a népzene, 24 a hiedelmek körébe esik. Ez a megoszlás lényegében tükrözi a mű tematikáját, a térképek megoszlását is. A Magyar Néprajzi Atlasz létrejöttében a leghosszabb időt a gyűjtés vette igénybe, mert teljesen új anyagot kellett feltárni. A szerkesztőség, ill. annak vezetője által irányított és szervezett gyűjtés 1959–69 között 420 kutatópontra terjedt ki, amelyből 260 hazai, 160 külföldi (Csehszlovákia, SZU, Románia, Jugoszlávia és Ausztria) területről való. A kérdések körültekintő megválaszolása egy kutatóponton átlagosan mintegy 10 napot vett igénybe. A gyűjtés során kitöltésre került mintegy 1600 kérdőívfüzet több millió adattal, amelyekhez 30–40 ezer fényképfelvétel és rajz csatlakozott. Az egész gyűjtemény az MTA Néprajzi Kutató Csoportja archívumában található, minthogy megalakulása után ez az intézmény gondozta a művet. A gyűjtést szakképzett etnográfusok széles köre végezte, de az anyag nagy része mintegy 25 főből álló szűkebb gárda tevékenységének eredményeként jött létre. A feldolgozás kísérleti jelleggel már a gyűjtés teljes lezárása előtt 1966-ban megkezdődött s több szakaszban folyt. Az első lépések a térképezés lehetőségeinek és célszerűségének feltárására irányultak. Ezernél több térkép készült, s ezekből válogatták ki a feldolgozás második szakaszában, 1969–72 között azt a 620 térképet, amely publikálásra kerül. A feldolgozásban részt vevő 14 munkatárs nagyobbrészt szűkebb kutatási területének témáit dolgozta fel. Ezzel a tevékenységgel párhuzamosan zajlott le az adatok kiegészítése és ellenőrzése. A mű forráskiadvány jellege különösen fontossá tette a hitelesség és hűség kérdését, s tekintve az adatok milliós nagyságrendjét, a kontroll jelentős energiát emésztett fel. A belső ellenőrzésen túl szinte minden kutatóponton folyt helyszíni kiegészítő és ellenőrző vizsgálat. A feldolgozás lezárásával 1973–74-ben történt meg a kiadásra való előkészítés, a térképeknek nyomdai előállításra alkalmas formában történő megrajzolása s a kommentárok megírása. A térképlapokhoz csatlakozó magyarázó kötet az egyes lapok értelmezéséhez szükséges adatokat, kiegészítéseket, megjegyzéseket tartalmazza. Ez nem a térképek tanulságainak elemző értelmezése tehát, hanem csupán a forráskiadvány jelleg követelte kiegészítés és kommentálás, az értelmezhetőség lehetőségeinek kiszélesítése, ill. bizonyos problémák kiemelése. Nyilvánvalóan az atlasz anyagának érdemi feldolgozása a néprajzi kutatás folyamatában permanens feladat. A térképes és szöveges rész szervesen összefüggő egység, amelyek kiegészítik egymást. – A Magyar Néprajzi Atlasz lapjai a nemzetközi ajánlásnak megfelelően 1:2 000 000 léptékben, kvadrát-hálózattal készültek, hasonlóan a lengyel és jugoszláv atlaszokhoz. Tematikailag a lengyel és az orosz atlaszhoz lehetett legjobban igazodni, ezeknek volt már az induláskor megállapodott rendszere. A svájci és a német atlasz inkább szemlélet és módszer tekintetében nyújtott jó példát, de tematikájuk meglehetősen eltért a magyar igényektől. Az osztrák atlasznak akkor még nem volt kialakult rendszere. Messzemenően figyelembe vette a Magyar Néprajzi Atlasz tematikáját a kérdőívét később kidolgozó jugoszláv és szlovák vállalkozás. Így ezeknek a munkáknak az elkészültével az összehasonlító vizsgálatoknak számos témakörben szilárd bázisuk lesz. Bizonyos összehangolási törekvés jelentkezett a készülő Európa Néprajzi Atlasza tervével is. Tartalmilag a Magyar Néprajzi Atlasz a magyar népi kultúra regionális tagoltságának bemutatására épülő szintézis, amely pregnáns jelenségek és együttesek halmazát állítja elénk. Első látszatra a 19–20. sz. fordulójáról nyújtott kép dominál benne azon túl, hogy a térképek jelentős száma a legutolsó, mintegy 100 éves korszakban megfigyelhető változásokra hangsúlyosan tekint. Ha azonban szem előtt tartjuk azt a körülményt, hogy a kultúra táji differenciáltsága igen gyakran csak fejlődési fáziskülönbség, akkor világos, hogy a táji tagoltságon keresztül több évszázad népi kultúrájába való bepillantásra teremtődött lehetőség. Ez az átfogóbb kép nyilvánvalóan csak további és többféle irányú kutatás menetében formálódhat ki. Indítást a problémafelvetésen és dokumentáláson keresztül legtöbb atlaszlap bőségesen nyújt. – Irod. Gunda Béla: A Magyar Néprajzi Atlasz kérdése (Népr. Ért., 1939); Barabás Jenő: A Magyar Néprajzi Atlasz elvi és gyakorlati kérdései (Ethn., 1957); Barabás Jenő: Mutatvány a Magyar Néprajzi Atlasz anyagából (Népr. Ért., 1967); Barabás Jenő: A Magyar Néprajzi Atlasz és jelentősége európai etnológiai vizsgálatokban (MTA I. Oszt. Közl., 1967).