Marót Károly (Arad, 1885–Bp., 1963)

klasszika-filológus, egy.-i tanár az MTA tagja. Tanulmányait a bp.-i egy.-en végezte. 1917-ben a kolozsvári egy. magántanára, majd 1924-ben a szegedi egy.-en a klasszika-filológia tanára lett. 1947-től haláláig a bp.-i egy.-en tanított. Klasszika-filológiai és vallástörténeti tanulmányain keresztül jutott el a néprajzhoz. A görög irodalom korai alkotásait és a homéroszi eposzokat vizsgálva a népköltészet, ill. az általa meghatározott „közköltészet” kutatásában is maradandót alkotott. A szellemi élet megnyilvánulásait saját terminusával a „sublogikus” fogalmával magyarázta. Rítustanának kidolgozásakor Szent Iván ünnepéből indult ki, de megoldását mindenfajta ünnepre alkalmazhatónak vélte. A Tylor által alkotott survival elképzelést bírálva és továbbépítve revival-ról beszélt, amely a rítusok újjászületésének, megvalósulásának lélektani magyarázata. A magyar néprajzi kutatások megújítására a korabeli etnológiai felfogás, a bio-etnológia szemléletének átvételét javasolta. – F. m. Homeros, a „legrégibb és legjobb” (Bp., 1948); A népköltészet elmélete és magyar problémái (Bp., 1949); A görög irodalom kezdetei (Bp., 1956., németül: 1960); Az epopeia helye a hősi epikában (Bp., 1964). – Irod. Szalay Ágnes: M. K. irodalmi munkássága (Antik Tanulm., 1955).

Marót Károly