martosi viselet

Martos, továbbá Hetény, Szentpéter, Madar, Újgyalla, Naszvad és Imely Komárom megyei, a mai Csehszlovákia területén fekvő falvak magyar lakosságának öltözete. – A korai férfiingek egyenes T szabással készültek, borjúszájú ujjakkal. Derekuk rövid volt. Ezt a formát álló gallérú, hosszabb derekú ing követte, még mindig borjúszájú ujjakkal; majd egy lehajtós gallérú, keskeny kézelős változat következett, még mindig vászonból. Öregemberek viselték ezt akkor, amikor a fiatalabbak lehajtós gallérú, kézelős, bő ujjú gyolcsingeket hordtak szegőzött ingelejjel. Gondosan kirojtozott aljú, ráncba szedett vászongatya egészítette ki ezt az alsó testen, mint nyári munkára és ünnepre való öltözet. Viselték ugyan öregemberek télen is – kettőt egymás fölött – úgy, hogy csizmájukba három oldalról betűrték a gatyaszárat, csak hátul lógott ki. A gatyák fordítósak, elejük és hátsó felük egyforma volt, két szár között a toldásuk ugyan nagy, de nem annyira feltűnő, mint az ógyallaiaké, amelyikről így szól a csúfolódó vélemény: „a gyallai viselet, rojtos gatya, nagy ület”. Az ing-gatyás viselethez magasan csukódó, álló gallérú fekete posztó pruszlik tartozik. Télen a fiatalemberek és a módosabb öregek fekete posztó csizmanadrágot öltöttek. A ködmön és szűr már korán eltűnt a martosi viseletből, s a subának is jóformán csak az emléke maradt fenn: a bővített családszervezetben élő férfiak között csak a családfő viselhette. Fekete posztó kiskabátot hordanak télen. A bélelt kabát nyakán perzsián szőrme van, a tehetőseknek ugyanilyen a sapkája is. A kalap kerek tetejű, kis karimájú. Nyáron lábukon magasan csukódó papucsfélét hordanak, télen és ünnepen csizmát. A férfiöltözetek díszei a keszkenők, a fiatalemberek szalagcsokrai, bokrétái, legfőképpen azonban az ezüst és pakfon gombok; más formájút hordanak a mellényeken és mást a kiskabáton. Emlékeznek a korábbi mentéken viselt mentekötő láncokra is. – A lányok kétfelé választott hajukat hátul a nyaknál egy darabon lazán (fonatlanul) hagyják, csak a végét fonják be szalaggal. Az asszonyok fésű köré tekerik kontyukat s kis kemény alsó féketővel fedik be. Ünnepen vagy ha kimennek a házból, fejkendővel kötik be a fejüket vagy egy második főkötőt tesznek föl. Ebből a féketőből egy-egy asszonynak hat különböző darabra is szüksége van asszonyi élete folyamán, mert a rárakott arany és más csipkesorok száma, a pántlikák színe és hossza jelzi viselőjének korát, állapotát, cserélődik néhány évenként. A fékető elé vendégcsipkét tűznek, mely megfelel más vidékek pártapántlikájának, pártájának. Az arany és piros színárnyalatoktól a fekete-lila felé hajló főkötőváltozatok fölött ünnepen kendőt viselnek. Martoson nemcsak négyszegletes, ill. négyzetes, de tégla alakú fejkendőt is viselnek, s ezeket máshonnan nem ismert módokon kötik, ill. tűzik meg. Az átlósan összehajtott négyzetes kendőt általában a tarkón kötik meg, ritkábban az áll alatt. Az atlasz vagy tüllcsipke kendőváltozatait szokás az áll alatt megtűzni, oldalait szélesen kitartva. A hosszúkás formájú tüllcsipke kendőket „hüssösen” tűzik meg, csak beborítják velük a fejet, kötés nélkül, s a kendő java hátukra hull. Alig pár éve még lányok is, asszonyok is hordták a → pintli nevű homlokkötőt. A nyakon a gyöngysor mellett több soros ezüstláncot is viselnek. Kétféle inget ismernek: mindkettő mellévarrott, az egyik sípujjú – öregek hordják, a másik tászlis – a divatos, kézelős, kis fodrú ing. Rendesen két inget szokás viselni egymás fölött. Mindkettő dereka vászonból, ujjai pedig finom gyolcsból valók. Ismerik az egész vászoninget is frisskó néven, amelyet munkaruhául öltenek más öltözetdarabok fölé. Az ünnepi ingek ujját piros vagy fekete rátéttel díszítik. Az ing háromnegyed hosszúságú ujjára csatos gumit (gumiszalagra varrt szalagcsokrot) húznak ünnepen, ezen szabályozzák: veszik rövidebbre vagy engedik hosszabbra. Az ing alá pendelyt öltenek. Ez mindig vászonból van, széles gallérú; két vállpánttal, köténnyel mint harmadik öltözetdarabbal viselik, ez volt nyáron a munkaruha. Érdemes megjegyezni, hogy a halott nőre csak a pendelyt öltik fel, a szoknyát csupán ráterítik (mint újabb ruhadarabot). A szoknya korábban sötétfalú (alapú) gyári kelmékből, jobbára kasmírból készült, csupán apró mintázatának színei s az aljára varrt szalagdíszek jelezték a viselő korát, állapotát. A martosi szoknya kétaljú: ezt úgy érik el, hogy belülről egy 10 cm széles, a szoknya hosszával egyező s azzal egyezően szegett fodrot varrnak hozzá. A kötény négy szél kelméből készül, elöl középütt összevarrva és kétfelé ráncolva, ill. lerakva. Fönn gallérba van szedve. Az ünnepi példányokat telerakják szalagsorokkal, farkasfogakkal, csipkével. Készülhet vászonból, gyolcsból, batisztból és kékfestőből, valamint fekete atlasz selyemből. Olyan bő, hogy a szoknyát csaknem teljesen elfedi. A női öltözet egyik legfontosabb elemének tartják a karöltőnél teledíszített pruszlikot, melynek aljához keskeny farpárnát, → csípőpárnát varrnak. Az ing-pruszlik fölé vállkendőt kötnek. Ezeket nem készen vásárolják, hanem maguk szabják, varrják kelméből. Széleihez keskeny, tömött fodrot illesztenek. Az ünnepi kendőknek, mint minden többi öltözetdarabnak dísze a több rend rózsás szalag, arany csipke. A szabott kendőnek külön díszítik körhöz hasonló alakú és a csípőn gondosan kiterített „lógóját”. Hűvös időben vagy télen különböző mértékben bélelt ujjasokat, kacikat öltenek az ing-pruszlik fölé, a kendő alá. Van azonban olyan drága kelméből készült ujjas is, amit legfölülre, tehát a kendő fölé öltenek, nyakban szalagcsokrokkal díszítenek. A piros, ill. idősebbek a fekete csizmát nyáron is viselik. A tuszli nevű, vidraprémből készült kis kemény, henger alakú muff nem téli kézmelegítő öltözetdarab náluk, mint rendeltetésszerűen lenne, hanem a fiatal asszonynak a főkötővel együtt mintegy címere, jelképe. Nagyünnepi viselethez elmaradhatatlan. A martosi viseletnek az a sajátossága, hogy noha vállkendős, új stílusú öltözet, ez a vállkendő nem simul a testhez derékban, hanem a hason, szokatlan módon, két félkör alakban lelóg. Csak innen ismert öltözetdarab a fönt leírt pendely. Egyébként a díszítő szalagok, csipkék finom egymás mellé illesztése, a színek finom differenciáltsága – akárcsak a kalotaszegi viseletben – emeli ki a martosi viseletet. – Irod. Fél Edit: A női ruházkodás Martoson (Népr. Ért., 1942).