Mendöl Tibor (Nagyszénás, 1905–Bp., 1966)

geográfus, a földrajztudományok doktora (posztumusz 1967). A bp.-i tudományegy.-en mint Eötvös-kollégista végzett. 1927-ben a debreceni tudományegy. tanársegéde lett. 1930–35 között a párizsi Sorbonne ösztöndíjasa. 1940-től a bp.-i egyetem emberföldrajzi tanszékének ny. r. tanára. Település- és városföldrajzi kutatásai nagy jelentőségűek voltak. Az 1930-as és 40-es években úttörő kutatásokat végzett többek között a magyar városhálózatra vonatkozóan. Szemben állt a magyar és az alföldi városfejlődés egyoldalú, szűk látókörű megközelítésével. A közte és a szociológusok, elsősorban Erdei Ferenc között kifejlődött vita rendkívül termékenyen hatott az egykorú tudományos fejlődésre. A néprajzi kutatásban nélkülözhetetlen településföldrajzi szintézise. Munkássága évtizedek óta közvetlen hatással volt a település-néprajzi vizsgálatokra, elsősorban a mezővárosok kutatására. – F. m. Szarvas földrajza (Debrecen, 1928); Táj és ember (Bp., 1932); Az alföldi városok morfológiája (Debrecen, 1936); A városföldrajz tárgyköre és feladatai (Bp., 1946); A Kárpát-medence földrajza (Bulla Bélával, Bp., 1947); A magyar emberföldrajz múltja, jelen állása és feladatai (Bp., 1947); Általános településföldrajz (Bp., 1963). – Irod. Láng Sándor: M. T. (Földr. Ért., 1967).