ménes

a hegyi vagy pusztai legelőkön tavasztól őszig vagy egész télen kint háló nagyobb számú állatokból álló lócsapat. A 19. sz. közepéig sok helyen télen sem került fedél al. A szilaj ménesben a különböző korú és ivarú állatok állandóan együtt legeltek. Az okszerűbb lótenyésztés kialakulása (a 19. sz. közepe) óta a kiscsikós és meddő igás kancákat és a háromévesnél fiatalabb kancacsikókat mén nélkül külön renyhe ménesben járatták, sokszor az anyagulyákkal együtt egy számadó őrizete alatt. A tenyészállatokat külön pásztor őrizte; ezek a cifra ménesben jártak. – Irod. Balogh István: Pusztai legeltetési rend Debrecenben a XVIII–XIX. században (Ethn., 1958–59).