| Mészöly Gedeon (Tabajd, 1880–Bp., 1960) | TARTALOM | metélés |
ütőfával labdát röptető → sportjáték; mérkőző csapatjáték. A két legerősebb játékos sorsolással vagy „adj-végy!”-ezéssel felváltva kiválasztja társait, majd sorsolás útján eldöntik, melyik csapat lesz „fent” (ütők), melyik „lent” (kapók, fogók). A két csapat az életkortól, testi fejlettségtől függően 20–30 m távolságra úgy áll fel egymással szemben, hogy mindkét fél előtt földbe vágott vonal (métavonal) húzódik. A pálya közepe táján megjelölt cél (kő, fa, kör) van, ez a tilos hely: tilos, méta, vár. A kapók egyik tagja feljön adogatni, vagyis az ütőknek sorra feldobja a tehénszőr-, rongy- vagy gumilabdát. Ezt az ütők a métabottal (kámpa, kampaverő), mely husáng vagy lécdarab lehet (cca 60–70 cm hosszú), elütik, befutnak a tilosba, ahol nem szabad megdobni őket, de vissza is kell futniok. Ha a kapók valamelyik tagja megszerezte a labdát, s ezzel a kifutót még visszaérkezés előtt megdobta, a két csapat helyet és szerepet cserél. Ilyen cserére kerülhet sor akkor is, ha a bottal elütött labdát a kapók valamelyike röptében elfogja. A méta játék mai formájában a várháborúk emlékét őrzi. Eleinte csak a kollégiumi diákság játszotta egymás ellen, majd a kedvelt játékot a nyári szünidőben a falu ifjúságának is megtanították. A falu népe őrizte és továbbalakította a játékot. Már II. Lajos idejében (1500 körül) más volt a lovagok méta játéka és más a népé. A játék kedveltségét az országszerte elterjedt sokféle elnevezés és változat bizonyítja. – Irod. Porzsolt Lajos: A magyar labdajátékok könyve (Bp., 1885); Hajdú Gyula: Magyar népi játékok gyűjteménye (Bp., 1971).