náddobó

madarászásra szolgáló félméternyi akácfadorong, amelynek alsó vastagabb végébe lyukat mélyítenek, s ebbe helyezik el az eldobandó nádszál alsó végét. A galambokra, verebekre vadászó fiú jobb kezébe veszi a dorongot, a bal kezébe a lyukba illesztett szeges hegyű nádszálat, amellyel célba veszi a madarat. A hátra nyújtott jobb kezében tartott náddobóval erős mozdulattal – mintegy a karját meghosszabbítva – elhajítja a nádat. A náddobót ilyen néven a bihari síkságon ismertik. A náddobó azonos a természeti népek (Ausztrália, Új-Guinea, eszkimók, indiánok) dárdahajítójával, amelyet francia, svájci területeken a paleolitikum végén már ismertek. F. Flor, a magyar náddobót is figyelembe véve, a dárdahajítót az ősi uráli nép egyik kultúrelemének tartja. A náddobóhoz hasonló eszközzel a szerb és bolgár gyerekek madarakra vadásznak. – Irod. Moszyński, K.: Kultura ludowa Słowian (I., Kraków, 1929); Ecsedi István: Népies vadfogás és vadászat a debreceni határban és a Tiszántúlon (Debrecen, 1933); Flor, F.: Die Indogermanenfrage in der Völkerkunde (Festschrift Herman Hirt, Heidelberg, 1933).

A náddobó használata (Nagyléta, Hajdú-Bihar m.)