nagycsalád

Az eredeti jelentés mellett a néprajzi szakirodalomban speciális szerkezetű családformát jelent. A nagycsalád intézménye egyidejűleg vérségi, gazdasági lokális és társadalmi egység. (A magyar nyelvterület hagyományőrző vidékein a 19. sz. végéig még elszórva megvolt, múltja több száz évre tekint vissza. A vizsgált időszakban nagycsaládban elsősorban a telkes jobbágy-családok utódai és a paraszti életformát folytató kisnemesek egy része élt.) A nagycsalád szó mellett a népnyelvben „családnak”, „famíliának”, „házcsaládnak”, „hadnak” mondják a nagycsaládot, ill. „egy karra dolgoztak”, „egy fedél alatt, egy szalma alatt”, „egy házban, egy són, egy kenyéren éltek” – mondták rájuk. Általában nagycsaládon a patriarchális nagycsaládot értjük, amelyben a közös őstől származó férfiak együtt élnek feleségeikkel, gyermekeikkel, unokáikkal. A nagycsalád vezetője a legidősebb férfi volt, vagyis az apa, nagyapa vagy a legidősebb férfi testvér. Tisztségét haláláig viselte. Korlátlan hatalommal rendelkezett, elűzhette, kitagadhatta, megüthette a családtagokat. Tisztelete a családon belül rendkívül nagy volt, pl. a családhoz tartozó asszonyok nem szólíthatták meg, jelenlétében nem nevethettek. – A nagycsalád mint gazdasági egység is a gazda irányítása alatt állt. Egyedül uralkodott a közös vagyonban. Eszmeileg a család férfi tagjainak közös tulajdonában voltak a szerszámok, a föld, az állatok, mégis gyakorlatilag mindezzel a gazda rendelkezett, a családi vagyont gyarapíthatta vagy elihatta, nem vonhatták felelősségre. A család munkabeosztását ő irányította, a legények és a fiatal házasok a család állatállományát legeltették. A napi munkát is a gazda osztotta be, ő határozta el, ki menjen a földekre, fuvarozni vagy bérmunkára. A gazda segítségére volt a családi munkák irányításában és ellenőrzésében a gazdasszony, rendszerint a gazda felesége, de beleszólása semmibe sem lehetett. A nagycsaládba bekerült asszonyok a közös vagyonból nem részesültek, még annyira sem, hogy ruhát kaptak volna, kizárólag az ennivalóért dolgoztak. Az asszonyok igyekeztek a családban végzett munka mellett egyéb haszonnal járó munkákhoz is hozzájutni. A fiúgyermekek munkaképes koruktól megkapták a családfőtől a testi ruhát, zsebpénzt, mint a család többi munkaképes férfiai, családhoz tartozásukra jellemző, hogy ha pl. apjuk meghalt, s özvegy anyjuk hazaköltözött, s így anyai nagyszüleinél nevelkedtek, munkaképes korukban visszamentek az apai nagycsaládba, s annak teljes jogú tagjai lettek, de a leánygyermekek végig csak az anyjuk gondoskodására szorultak, kelengyéjükről is anyjuk gondoskodott. Ez a szokás kialakított a férficentrikus nagycsaládon belül egy erős női ágon való összetartozást, pl. a fiatalasszony első gyermekének kelengyéjét nem férje családja, hanem az anyja volt köteles készíteni. – A nagycsalád általában egy telken vagy egy házban élt. Pl. É-Mo.-on a palócoknál az első szobában (az ún. első házban) a kemencén és a lócákon az öreg férfiak és gyermekek, a kamrában a család összes asszonyai és az eladólányok (néha 10–15 nő együtt), míg a legények és munkaképes férfiak az istállóban aludtak. A D-Dunántúlon a fiatal párok az udvaron álló fakamrában aludtak, az északi területeken a házhoz ragasztott kis kamrában húzódtak meg a házaspárok. – A nagycsaládot a falu társadalmában elsősorban a családfő, a gazda képviselte, némely vidéken ezt ruhája, hajviselete is tükrözte. Törvény előtt, állami hivatalokban ő jelent meg a családtag helyett. Övé volt az erkölcsi felelősség a családtagok viselkedéséért. Ha a falut valami közös kár érte, pl. tűzvész, jégverés, a falugazdák a teendőket közösen beszélték meg. A nagycsalád általában tiszteletet és megbecsülést váltott ki a falu tagjaiból, társadalmi erőt képviselt vagyoni helyzetétől némileg függetlenül is. A család öntudata is nagy volt, rokonságukat számon tartották. A nagycsaládok átlagban 20–25 tagot számláltak, de 40-es létszámú nagycsaládok is voltak. A nagycsalád állandóan bomló-alakuló szervezet volt, 2–3 generáció együttélése után általában felbomlottak. Erre az alkalmat legtöbbször a gazda halála adta. – A nagycsaládot minden hangsúlyos rokoni összetartozás ellenére is elsősorban gazdasági egységnek tekinthetjük. A család életrendje, szervezete, a családtagok egymás közötti viszonya, bár a rokonsági szervezet keretei között maradt, mégis elsősorban annak érdekében munkálkodott, hogy gazdaságilag támogassa, összetartsa, gyarapítsa ezt az üzemet. A családtagok között megoszló szigorúan meghatározott jogok és kötelességek is elsősorban a nagycsalád gazdasági gyarapítását tartották szem előtt. A család férfitagjai gyakorlatilag a családfő szolgái voltak, a vagyont nem gyarapító asszonyok helyzete a nagycsaládban hátrányos volt. – A nagycsalád mint gazdasági egység, nemcsak egyenesági leszármazottakat, hanem vejeket, cselédeket, sőt egész idegen családokat befogadott keretei közé, ha a nagybirtok szervezési rendszere megkívánta. A feudális keretek között gazdálkodó nagybirtokos, mint számára hasznos munkaszervezeti egységet a családfőn keresztül irányította a nagycsaládot. A változó gazdasági és társadalmi viszonyok kezdetben csak befolyásolták, alakították a nagycsaládot, amely a feudális rendszer felbomlására igen sokféle formában reagált. A felbomlás folyamata a század első évtizedeire befejeződött. – Irod. Fél Edit: A nagycsalád és jogszokásai a komárommegyei Martoson (Érsekújvár, 1944); Sz. Morvay Judit: Asszonyok a nagycsaládban. Mátraaljai palóc asszonyok élete a múlt század második felében (Bp., 1956); Morvay Judit: The Joint Family in Hungary (Europa et Hungaria, Bp., 1965); Barabás Jenő: Die Grossfamilie in Ungarn (Etnologia Europaea, 1972).