Kelemen Lajos (Marosvásárhely, 1877–Kolozsvár, 1963)

történettudós, az MTA kültagja, az erdélyi magyar történetkutatás századunkban legkiemelkedőbb alakja. A kolozsvári egy.-en szerzett történelem–földrajz szakos diplomát. Az egy. elvégzése után az Erdélyi Nemzeti Múz. könyvtárosa lett, 1907–18 között a kolozsvári unit. gimn.-ban tanított. 1918-tól, 1936-ban történt nyugdíjazásáig, az Erdélyi Múzeum-Egylet levéltárosa. Neki köszönhető, hogy a levéltár (ma a Román Tudományos Akadémia kolozsvári történeti levéltára) Erdély múltjának páratlanul gazdag gyűjteményévé fejlődött. 1940–44 között múz.-i és levéltári főig.-ként működött. Történetírói munkássága Erdély egész történetére, művelődés- és művészettörténetére kiterjed. Orbán Balázs hatkötetes Székelyföld leírása c. műve ifjú korában fölkeltette a jelenkori népi műveltség iránti érdeklődését is. Ő volt az erdélyi történeti néprajzi kutatások úttörője. Cikkei, melyek szakfolyóiratokban, lapokban és évkönyvekben jelentek meg, elsősorban tárgyi néprajzi témájúak: a népi mesterségekkel, céhekkel, népi műemlékekkel foglalkoznak. Élete utolsó évtizedeiben tanítványi kör vette körül, akikből pazarló bőkezűséggel adott tudományos ösztönzései Erdély múltját kutató tudós nemzedéket neveltek. – F. m. Művészettörténeti tanulmányok (Sajtó alá rendezte B. Nagy Margit. A bevezető tanulmányt írta Szabó T. Attila, Bukarest, 1977). – Irod. Emlékkönyv K. L. születésének 80. évfordulójára (szerk. Bodor András–Cselényi Béla–Jancsó Elemér–Jakó Zsigmond–Szabó T. Attila; műveinek jegyzékével, Kolozsvár, 1957); Hegyi Miklós: K. L. (Ethn., 1964).

Kelemen Lajos