Kós Károly, ifj. (Sztána, 1919–)

romániai magyar néprajzkutató, muzeológus. A kolozsvári tudományegy. bölcsészettudományi karán középiskolai tanári és néprajzi képesítést, néprajzból doktori oklevelet (1944) szerzett. Egy.-i gyakornok (1941–), tanársegéd és múzeumőr (1944–), múz.-i osztályvezető (1950–), közben akadémiai kutató (1950–) és egy.-i megbízott előadó (1956–59). Erdély népeinek néprajzával, elsősorban a magyar népi kultúrával foglalkozik. Kutatási területe felöleli az egész anyagi kultúrát. Tanulmányozza a paraszti társadalom és a népművészet kérdéseit is. Számos tanulmánya és cikke romániai és mo.-i szakkiadványokban és szakfolyóiratokban, romániai irodalmi heti- és napilapokban jelent meg. – F. m. Az Erdélyi Nemzeti Múzeum Néprajzi Tárának faekéi (Kolozsvár, 1947); A kalotaszegi kosarazó juhászat (Kolozsvár, 1947); Mihez kezdjünk a természetben (Bukarest, 1968); Népélet és néphagyomány (Bukarest, 1972); A vargyasi festett bútor (Kolozsvár, 1972); Kászoni székely népművészet (társszerzőkkel, Bukarest, 1972); Szilágysági magyar népművészet (társszerzőkkel, Bukarest, 1974); Tájak, falvak, hagyományok (Bukarest, 1976).