| karácsonyi tánc | TARTALOM | karácsonyi ünnepkör |
az a fahasáb, fatörzsdarab, amelyet → karácsony estéjén gyújtottak meg, hogy egész éjjel égjen. Míg a magyar lakosságnál a karácsonyi tuskó égetése szórványosan és csökevényes formában maradt meg különféle tűzpiszkáló mozzanatok formájában, addig délszláv lakosságunknál szinte napjainkig követhető a szokás alakulása. Az égő tuskót karácsony vigíliájától másnap reggelig egy családtagnak őriznie kellett, hogy el ne aludjék, másnap reggel pedig az első látogató: polazsajnik, polazsenik szerencsekívánatai közben vesszővel megpiszkálta, hogy repüljenek a szikrák. A karácsonyi tuskó égetésével, tüzének piszkálásával a jövő évi bő termést, az állatállomány szaporodását, a család számbeli és vagyoni gyarapodását, valamint egészségét igyekeztek biztosítani (→ termékenységvarázslás). – A szokás ismeretes a Balkán-félszigeten mindenütt, az Appennini- és Pireneusi-félsziget nagy részén, D-Franciao.-ban, Angliában, Flandriában, Németo.-nak főleg déli és nyugati sávjában. E. Schneeweis szerint a tuskóégetés szokása a valamikori római birodalom területén, ill. az azzal határos területeken terjedt el. – Irod. Király Pál: A palázulás (Ethn., 1891); Schneeweis, E.: Die Weihnachtsbräuche der Serbkroaten (Wien, 1925); Drobnjaković, B.: Etnologija naroda Jugoslavije (Beograd, 1960); Kiss Mária: Adatok a pomázi szerbek karácsonyi ünnepköréhez. (Ethn., 1964).