summásnóta | TARTALOM | superlát |
a hajóépítő mesterség neve, a hajóács német eredetű megnevezése (schoppen ’tömni’ igéből). A superok a folyóvizen a hajóépítő műhelyhez (superplacc) szállított nyers fatörzsekből kézifűrésszel maguk vágták ki a hajóépítéshez szükséges gerendát, deszkát. A folyóparton előre elkészített alapzaton ácsolták a hajó gerendavázát, majd deszkából készített palánkkal burkolták. A deszkázat illesztéseit, réseit mohával tömítették. A szigetelő anyagot lécekkel, ill. U alakú ún. iszkábaszegekkel rögzítették. A fahajók hazai építésére a középkor óta vannak adataink. A mesterség super elnevezése a 18. sz. dereka óta ismert. Folyó menti városaink közül különösen a szegedi, szolnoki superok munkáját ismerjük. A 19. sz. folyamán a vasútépítés előtt kibontakozó gabonakereskedelem legfontosabb szállítóeszközei voltak a magyar mesterek által készített fahajók. A gőzhajóvontatás bevezetése után is versenyképesek maradtak egészen a 19. sz. végéig. A csökkenő hazai kereslet miatt külföldi megrendelésre is készítettek sokszáz tonnás fahajókat, így pl. a cári Oroszo. részére. A supermesterek céhes iparosok szintjén éltek, rétegük a 1819. sz.-i Tisza és Duna menti városaink társadalmának sajátos színét képviselte. A mesterség gyakorlata a század elején visszaszorult, napjainkban halt el, mivel a hagyományos super-technikával készített fakompok, hidasok helyett fémlemezből hegesztett, szegecselt átkelőjárműveket alkalmaznak országszerte 196065 óta. Irod. Reizner János: Szeged története (III., Szeged, 1900); Kovács János: Szeged és népe. Szeged ethnographiája (Szeged, 1901); Juhász Antal: A tiszai tutajozás és a szegedi super-mesterség (A Móra Ferenc Múz. Évkve, 196062, Szeged, 1962); Betkovszki Jenő: A tiszai fahajók építése, javítása, népe (Szolnok, 1968).