szállóige

ismert személy híressé vált mondása vagy valamely irodalmi, politikai műből származó közkeletűvé vált kifejezés. Használatakor forrását általában nem idézik. Alkalmazási köre közismert. Formailag kötött, nem változtatható, beszédbe illesztése idézetként történik. Használata iskolázott műveltség eredménye, koronként változik az a szállóige-kör, amelyet használnak. Közüle sok a nemzetközileg is elterjedt szállóige. A paraszti kultúrában igen kevéssé élnek ezzel a kifejezési formával. Több szállóige bizonyos változtatással szólássá válhat, pl. otthagy csapot, papot. A szállóigét nevezték röpke szónak, röpszónak, szárnyas szónak, repülő mondatnak, szárnyas mondásnak, de a fenti elnevezés honosodott meg, amelyet Thallóczy Lajos javaslata alapján Tóth Béla vezetett be. Az első szállóige-gyűjteményt 1864-ben George Büchmann adta ki, Mo.-on Tóth Béla szerkesztésében jelent meg először 1895-ben szállóige-gyűjtemény. 1968-ban Békés István Napjaink szállóigéi c. gyűjteményt jelentetett meg. – Irod. Tóth Béla: Szájrul szájra. A magyarság szállóigéi (Bp., 1895); Csefkó Gyula: Szállóigék, szólásmondák (Bp., 1930); Jolles, A.: Einfache Formen (Halle-Saale, 1956); O. Nagy Gábor: Magyar szólások és közmondások (Bp., 1966); Békés István: Napjaink szállóigéi (Bp., 1968).