szénégetés

faszénkészítő mesterség. A 19. sz. eleje, az ipari tevékenység fellendülése óta kenyéradó háziipar a Kárpát-medence minden jelentős erdővidékén. A szénégetők lapos, tisztás helyet keresnek az erdőben, melyet tökéletes simára egyengetnek. A hosszú hasábokra darabolt fát (bükk, tölgy) szabályos rendben egymás mellé és egymásra állítgatják. Ez a boksa, amit lehullott falevelekkel, majd földdel betakarnak. Belsejében üreget hagynak, melyet gyúlékonyabb anyaggal (forgács, fahulladék) töltenek ki. A boksát a tetején keresztül gyújtják meg. Lassan, füst nélkül, gőzölögve 8–12 napig izzik. Ezután a földet lehúzzák róla, és szénporral betakarják, hogy teljesen kialudjon. A faszenet kis zsákokba csomagolva szállítják el. Régebben városról-városra, faluról-falura jártak a faszenes szekerek, árujukat kovácsok, lakatosok, bádogosok fémek izzításához és más kisiparosok, valamint háziasszonyok vasaláshoz vásárolták. Ma elsősorban nagyipari rendelésre égetnek szenet. – Irod. Pávai Vajna Ferenc: Szénégetés Nagyenyed vidékén (Népr. Ért., 1907); Tagán Galimdzsán: Szénégetés Székelyvarságon (Népr. Ért., 1943); Kós Károly: Lápos vidéki szénégetők és szénégetés (Népismereti dolgozatok, 1978, Bukarest, 1978); Hegyi Imre: A népi erdőkiélés történeti formái (Az Északkeleti-Bakony erdőgazdálkodása az utolsó kétszáz évben, Bp., 1978).