örmények

kaukázusi nép. Néhány csoportja a középkor végén Moldvában telepedett meg, majd a Kameniec lengyel végvár ellen vezetett török hadjáratkor (1669) Erdélybe menekültek. Apaffy Mihály fejedelem a többségben kereskedő foglalkozású örményeknek megengedte a letelepedést, és kiváltságokkal látta el őket. Kiváltságaikat III. Károly és Mária Terézia is megerősítette. Időközben négy központjuk alakult ki. Gyergyószentmiklós, Csíkszépvíz, Erzsébetváros és Szamosújvár. Az utóbbit maguk építették a 18. sz. elején az elpusztult Gerla középkori falu helyén. A 19. sz. folyamán szétszóródtak Erdély és az Alföld városaiban. A századfordulóra – külön származásuk tudatának megtartásával – elhagyták nyelvüket. A beköltözéskor fennállott egyházi különállásuk a r. k.-okkal történt unió folytán még a 18. sz. elején megszűnt. Jelentős örmény kolónia volt a történeti Mo.-on Újvidéken is. Ide 1739-ben menekültek a belgrádi örmények, miután a vár ismét török kézre került. Az újvidéki örmények egy része a 18–19. sz. folyamán szétköltözött az Alföld, elsősorban a Duna–Tisza közének városaiba. – Irod. Gopcsa László: A magyarországi örményekről (Erd. Múz., 1895); Szongott Kristóf: A magyarországi örmények ethnographiája (Szamosújvár, 1903); Aldobolyi Nagy Miklós: Örmény Szamosújvár – magyar Szamosújvár (Kolozsvár, 1944).