parittya

tenyérnyi, féltenyérnyi bőrdarab, zsinegfonadék, amelynek két végére zsineget, szíjat kötnek. A parittya használója az egyik zsineget a végén lévő karika, hurok révén a mutatóujjára akasztja, a másik szárat a markába szorítja. Bal kezével követ, kavicsot, égetett agyaggolyót tesz a parittyába. A parittyát megforgatja s ha megfelelőnek érzi a röpítőerőt, a kezében tartott szárat elengedi, hogy a golyó a cél felé repülhessen. – Göcsejben, a Bakonyban gyermekjáték. A Sárréten a pákászok madarak elejtésére használták. A 18. sz.-ban Debrecenben a szőlőpásztorok parittyával riasztották a seregélyt, a szajkót. A parittya a gumipuska vagy csúzli őse, amellyel együtt a Tiszántúlon slicc néven is ismerik. – A parittya Ausztrália kivételével minden más kontinensen ismeretes, s számtalan prehisztorikus lelet utal ősi használatára. A Biblia szerint Dávid is parittyájával győzte le Góliátot. Európában a görögöknél, rómaiaknál, galloknál, frankoknál harci eszköz volt. Egyik ősi használati centruma a sémita népeknél volt. Mivel a parittyát a szibériai népek (csukcs, jukagir, korják, lamut, ázsiai eszkimó) is intenzíven használják, feltehető, hogy a Bering-szoroson át jutott el az amerikai eszkimókhoz és indiánokhoz. Afrikában bushman sziklarajzok tanúskodnak ősi használatáról. Ma madárriasztó, gyermekjáték Skandináviától a Balkánig. – Irod. Lindblom, K. G.: Die Schleuder in Afrika und anderwärts (Stockholm, 1927); Ecsedi István: Népies vadfogás és vadászat a debreceni határban és a Tiszántúlon (Debrecen, 1933); Vajkai Aurél: Adatok a Bakony gyűjtögető és vadfogó életmódjához (Vasi Szle, 1938); Lagercrantz, S.: Contribution to the Ethnography of Africa (Studia Ethnographica Upsaliensia. I., 1950).

Parittya (Göcsej, Zala m., 20. sz. eleje)