piacbíró

TARTALOM

piacutca

piactér

egy-egy településen belül a piac állandó helye. Fejlődése, formája, kialakulásának útja koronként és tájanként más. A római kor körülépített fórumai mérnökileg kimért szögletes terek. A kora középkori Ny-európai városok piactereinek döntő szerepük volt maguknak a városoknak a kialakításában is. Legtöbb város piachelyből fejlődött naggyá, és a különféle egyházi, valamint államigazgatási központok köré is az immunitás kapuja előtt kialakított piactér vonzotta a letelepedő kézműveseket, kereskedőket. A középkori városokban piactérnek használhatták a középen kiszélesedő főutcát (→ piacutca), de gyakori volt a főutcából oldalt nyíló külön piactér is. A teret általában nem szelte át az utca, így a határoló házsorok egységes vonulatot képeztek. A térnek csak az oldalain futottak utcák, az átmenő forgalom csak érintette azt. – A 20. sz. első felének magyar mezővárosaiban általában a főtéren tartották a piacot. Ide álltak be a lovaskocsik, itt voltak a kereskedők sátrai, a terményfelvásárlók bódéi, és itt kínálták áruikat hosszú sorokban az őstermelők. A piactartás a helypénzszedés révén jó jövedelmet jelentett a városoknak. A nép számára a piactér nemcsak a termékcsere színhelye volt. A pusztákról, falvakból bejött emberek itt találkoztak ismerőseikkel, rokonaikkal. Itt cserélték ki a híreket, itt hallgatták meg a városháza erkélyéről felolvasott hirdetéseket. A piactér volt a munkanélküli agrárproletárok gyülekezőhelye, valamint a cseléd és napszámos fogadás, az „emberpiac” színtere. A 20. sz. közepe táján legtöbb városban az egészségtelennek, piszkosnak és falusiasnak tartott piac kikerült a főtérről. A helyét parkosították. A szocialista termelési viszonyok uralkodóvá válása következtében jelentőségéből is sokat vesztett piac külső tereken, városszéli gyöpös térségeken, esetleg fedett váráscsarnokokban éli tovább életét. – Irod. Erdei Ferenc: Magyar város (Bp., 1939); Mendöl Tibor: Általános településföldrajz (Bp., 1963).