pipatórium: pipatartó

pipák elhelyezésére szolgáló fali állvány. Rendszerint nagyjából háromszögű, ritkábban négyszegletes forma, lenn egy nagyobb polccal a pipafejek alátámasztására, fenn egy kisebbel, a pipaszárak megtámogatására. A felső polc széléből a pipák várható számának megfelelő számú karéjt vágnak ki. – A pipatórium német területen 1800 körül már használatban volt, néhol népi berendezési tárggyá is vált, különösen szép, faragott példányok maradtak fenn Schleswig-Holsteinből. Mo.-on a 19. sz. folyamán került át az úri-polgári lakásokból a parasztsághoz, és terjedt el az Alföldön és a Dunántúlon, elsősorban módos családoknál. A parasztházbeli pipatórium gyakran házilag barkácsolt, díszesebb formaváltozat kevés területen alakult ki. ÉNy-Dunántúlon jellemzőek a domború faragású, az ormon Szent Györgyöt ábrázoló pipatóriumok, Tótkomlóson a virágos festésűek, melyek faragott oromrésze kétfejű sas nyaka közt álló magyar katonát mutat. A dévaványai Kádár Gyula pásztorfaragó még az 1920-as évek végén is faragott pipatóriumot.

Áttört díszítésű pipatórium (Ravazd–Tarján-puszta, Győr-Sopron m., 19. sz. második fele) Bp. Néprajzi Múzeum

Szent György-ábrázolással faragott pipatórium (Szentgál, Veszprém m., 19. sz. vége) Bp. Néprajzi Múzeum

Diófából készített pipatórium, faragott keretekkel és rozettákkal (Karcag, Szolnok m., 19. sz. első fele) Bp. Néprajzi Múzeum