néprajzi csoport

egy népen belüli alegység, amelyet vagy sajátos történeti hagyománya, kultúrája, életmódja, társadalmi szervezete vagy nyelve környezetétől elkülönít. A történeti hagyomány eredhet egykori igazgatási, jogi, foglalkozási különállásból (pl. Őrség) vagy alig tisztázható okokból (pl. barkók, Göcsej), amelyek egy része bizonyára lényegében fiktív. Minél több elkülönítő jegy mutatható ki, s minél határozottabbak ezek, annál jogosabb a néprajzi csoport megjelölés használata. Általában 2–3 elválasztó kategória esetén már szokás néprajzi csoportról beszélni, de egy-két kulturális elem sajátos volta nem elegendő. Nyelvszigetet, népszigetet csupán nyelvi elkülönültség alapján is lehet néprajzi csoportnak tekinteni (pl. szlavóniai magyarok, Oltszakadát, volt bukovinai székelyek), bár igaz, hogy ilyen esetekben a domináló meghatározó mellett további különbségek (pl. történeti tudat, egyes kulturális elemek, vallás) is rendszerint jelentkeznek. Használják a néprajzi csoport megfelelőjeként a népcsoport kifejezést is, de van olyan felfogás, amely az előbbi fogalom körébe csak a kulturális jegyekkel elhatárolható egységeket vonja be. Ezek a kulturális régiók, zónák rendszerint nagyobb területre terjednek ki és jelentősen átfedik a közkeletűnek használt néprajzi csoport, népcsoportok területét. – Egy népterület egésze nem osztható fel úgy, hogy azt a néprajzi csoportok hálózata teljesen befedje, számottevő vidékek maradnak, ahol elkülönítő sajátosságok egyáltalán nem jelentkeznek. Összefügg e kérdés a néprajzi csoport körülhatárolásának problémájával, vagy más oldalról megközelítve, az egység lényegi voltának meghatározása. Minél nagyobb területre terjed ki s minél népesebb a néprajzi csoport, annál egyenetlenebbül jelentkeznek körzetében a sajátosságok. Az eltérések olyan mértékűek lehetnek, hogy az alcsoportba való tartozás jogosságát kérdésessé tehetik. Ritkán fordul elő olyan kedvező helyzet, ahol földrajzi, nyelvi, településtörténeti, vallási kritérium kevés kétséget hagy hátra a körzet határának megvonásában (pl. Sárköz). Néha önkényesen és indokolatlanul kiemelt jegyeknek (pl. fehér gyász, kebél, őzés) tulajdonítanak elhatároló jelentőséget. Leegyszerűsödhet többször a kérdés nem megnyugtathatóan földrajzi, közigazgatási elhatárolássá is. Az újabb kutatás az endogám–exogám gyakorlatot tolta előtérbe a meghatározásban, ami azért szerencsés, mert ez igen lényeges emberi, társadalmi kapcsolatokat fejez ki, eredménye már bizonyos összeötvöződésnek, ugyanakkor következményei az integrációt sokoldalúan erősítik. Az eltérő tényezők különféle szempontú érvényesítése következtében egy nép néprajzi csoportokra való felosztásában, domináns vonásainak megállapításában, kiterjedésterületük körvonalazásában, az etnikai csoportokhoz való viszonyításban igen eltérő álláspontok alakultak ki. – Irod. Kodolányi János: Problémák az ormánsági etnikai csoport körülhatárolásában (Népr. Ért., 1958); Diószegi Vilmos: A palóc etnokulturális csoport határa és kirajzásai (Az égitestet evő mitikus lény elterjedtségének tanulságai) (Népi Kultúra – Népi Társadalom, 1968); Paládi-Kovács Attila: A barkó etnikai csoport (Műveltség és Hagyomány, 1968); Kósa László–Filep Antal: A magyar nép táji-történeti tagolódása (Bp., 1975); Néprajzi csoportok kutatási módszerei (Szerk. Paládi-Kovács Attila, Előmunkálatok a Magyarság Néprajzához, VII., Bp., 1980).