néprajzi film

A dokumentumfilmek közül azokat nevezik így, amelyek a paraszti életformának valamely jelenségét örökítik meg néprajzi hitelességgel. A néprajzi film értékelésében és különböző fajtáinak meghatározásában éppen a hitelesség kérdése a vízválasztó. Így megkülönböztethető a már elkészült néprajzi filmek között ún. közönségfilm, tanulmányfilm és egyszerű dokumentáció. E háromfajta film elsősorban a téma feldolgozásának módjában tér el egymástól, de különbözik anyagát, technikai adottságait tekintve is. Általában a közönségfilmek normál és színes nyersanyagra, a tanulmányfilmek 16 mm-es fekete-fehér anyagra, a dokumentációk pedig 8 mm-es negatívra amatőr módszerekkel készülnek. A filmek ilyen műfaj és technika szerinti megkülönböztetése nem jelent értékbeli rangsorolást, mert sok esetben éppen az amatőr dokumentáció többet őriz meg a hiteles néprajzi jelenségből, mint a nagy technikai adottságokkal készített filmgyári munka. – A néprajzi filmezés története: bár a magyar néprajzi kutatás a fonográfot elsőként használta a világon a népdalgyűjtésban, filmezésre csak 1927-ben került sor. Gönyey Sándor sok értékes néprajzi felvételt készített a székelység és palócság körében az 1930-as és 1940-es években, sajnos ezeknek a legnagyobb része ma nincs vetíthető állapotban. E kezdeti lépések óta több mint százezer méter film készült, ennek nagyobbik része keskenyfilm (16 mm), de igen jelentős a normál filmanyag (a 35 mm-es filmeknek kb. egyharmada színes nyersanyagra készült). Az 1930-as évektől kezdve rendszeresen készültek állami megrendelésre néprajzi filmek a széles nagyközönség számára. Ezek közül az egyik legjelentősebb az osztrák származású Georges Höllering filmje a Hortobágyról, melynek képei ma felbecsülhetetlen értékű dokumentumok. A néprajzi filmezésnek világviszonylatban is jelentős alakja, egyik kezdeményezője volt a magyar Fejős Pál, aki hollywoodi rendezői sikerei után teljesen a néprajzi filmezésnek és a tudományos munkának szentelte magát. Peruban, Madagaszkáron és Sziámban forgatott – ez utóbbi helyen készült ma már klasszikusnak számító filmje, az „Egy marék rizs”. (Jelentősebb rendezők az 1930-as években: Icsey Rezső, Paulini Béla, Kandó László, Simonyi Lia). – A II. világháború után, a negyvenes évek legvégén és az ötvenes években újult erővel indult meg a néprajzi filmezés. Különösen sok néptáncfilm dokumentum készült ezekben az években és sok hiteles felvétel maradt fenn a korabeli híradókban, dokumentumfilmekben is a falusi életformáról, annak változásairól. Értékesek Szőts István és Raffay Anna munkái az ötvenes évekből (pl. Szőts István: Kövek, várak, emberek c. költői filmje 1955-ből, amely a palócság életéből mutat hiteles képeket). K. Kovács László munkásságának java is ezekre az évtizedekre esett. (Közönségfilmeket készítettek: Máriássy Félix, Varasdy Dezső, Lakatos Vince.) A hatvanas évek a néprajzi filmezés területén újabb fellendülést hoztak – Boglár Lajos és Bodrogi Tibor szakértői munkásságának segítségével értékes etnológiai tárgyú filmek is készültek, melyek távoli népek népművészetét és szokásait mutatták be. (Újabb rendezők mutatkoztak be néprajzi filmekkel: Kis József, Basilides Ábris, Kollonits Ilona, Korompai Márton, Moldován Domokos.) A néptánc-filmek hatalmas anyagát Martin György és Pesovár Ernő rendezte ebben az évtizedben, és maguk is tetemes mennyiségű új felvételt készítettek keskenyfilmre. Raffay Anna az amatőrmozgalom megszervezését és a szekszárdi nemzetközi néprajzi filmfesztivál megindítását vállalta a hatvanas évek végén, miközben értékes népszokás-filmeket készített. Kiemelkedő eredménye a magyar néprajzi filmezésnek Boglár Lajos munkája a D-amerikai piaroa indiánok életéről. – 1971-ben megalakult a Magyar Néprajzi Filmbizottság, azzal a céllal, hogy szervezetileg összefogja a néprajzi filmezés ügyét. Munkájának eredményeként 1972–74-ben elkészült a televízió Néprajzi-népművészeti sorozata (13 színes film) és a néprajzi filmek katalógusa. A katalógus első része kb. száz film adatait közli. A rövid tartalmi kivonat mellett megtalálhatók a technikai adatok, valamint a rendező, az operatőr és a közreműködő etnográfus nevei is, végül a film mai lelőhelye. (Az első rész megjelent az Ethnographia 1972-es évfolyamában.) A katalógus első tételei 1933-ból valók, az utolsók pedig 1973-ból. Az 1970-es években igen fellendült a néprajzi filmezés Mo.-on. Különösen a Magyar Televízió készített sok dokumentumfilmet. Ezt az anyagot közlik majd a korábbi évekre vonatkozó kiegészítésekkel, a filmkatalógus később megjelenő részei. – Irod. K. Csilléry Klára: Filmfelvétel a szuhahutai szekrénykészítésről (Népr. Ért. 1955); K. Kovács László: Néprajzi filmezések Magyarországon (Népr. Ért. 1956); Martin György: Beszámoló a Népművészeti és Népművelési Intézetben végzett tánckutató munka eredményeiről (Ethn., 1965); K. Kovács László: Ethnographische Filmaufnahmen und finnougrische ethnologische Forschung (Congressus Secundus Internationalis Finno-Ugristarum, Pars II. Helsinki, 1965); Ujváry Zoltán: Farsangi játékok filmezése Panyolán (Ethn., 1966); Hoppál Mihály: Magyar néprajzi filmkatalógus (I., Ethn., 1972).

Ácsolt láda készítése Mátraalmáson (film részlete, Heves m., 1955)