részegség csúfoló

a reformáció korában virágzó → didaktikus költészet egyik oldalhajtása. A prédikációs stílusú, intő- és oktató hangú, részegség, mulatozás, tánc és egyéb erkölcstelenségek ellen írt énekek a mulattató énekmondók előadásában és a népköltészetben a csúfolódás, a komikum irányába tolódtak el (vö. Tinódi: Sokféle részögösről, 1548); még ha a közösség elítélő véleményét tartalmazzák is:

Az a Bagdi annyit iszik,

Hogy haza is mások viszik.

Nincs mit vögyön a hátára,

Addig járt a korcsomára.

Nincs födele a házának;

Köszönje a nagy torkának.

(MNGy. XI. 81.)

A józan prédikátorok megbotránkozott hangú, agitatív intései (Heltai Gáspár: A részegségnek és tobzódásnak veszedelmes voltáról való dialógus, 1552) a 17. sz.-i kéziratos költészet részegség ellen írt énekeiben is mulattatássá szelídültek. Az egyik szörnyülködő kipellengérezésnek álcázott kéziratos ének (RMKT, 3, 259 sz.) pompás életképekkel a különböző típusú részegesek magaviseletén csúfolódik, a másik 17. sz.-i részegség csúfolónak kizárólag csak a részeges asszonyokról, azok veszedelmes szokásairól szól (RMKT, 3. 101. sz.). A két kéziratos éneket méltán tekinthetjük részegség- és részeges asszonycsúfoló népdalaink ősének, oly sok bennük a tartalmi, képi, hangulati egyezés. Népdalaink között viszonylag kevés a részegség csúfoló, ezekben is sokkal gyakrabban gúnyolják a részeges leányokat, asszonyokat, mint a férfiakat.

A leányok azt állítják

Bort, pálinkát nem ihatják.

De ha a kontyot felcsapták,

Bort, pálinkát elegy isszák.

Akkor nem kell orsó,

Csak a pálinkás korsó.

(Marosszék, Nyárádmente, Kriza: I. 389. sz.)