városi folklór

a városi lakosság történeti múltban kialakult, ill. recens folklórja. Voltaképpen több, egymástól kellő következetességgel meg nem különböztetett jelenség gyűjtőneve. Ide sorolhatjuk az ókori társadalmak metropolisainak folklórját (ha egyáltalán feltételezünk antik folklórt), közösségi jellegű társadalmi tudatát. A középkori városokban élő kereskedők, diákság, és a céhes mesterségek folklórnak nevezhető műveltsége, később a kapitalizmus kibontakozásával elterjedő munkásfolklór egyaránt a városi folklór keretébe sorolható. Bizonyos lokális műveltségi elemek még az értelmiség és a városi polgárság körében is megtalálhatók, némiképp ez is folklórnak nevezhető. Napjaink tömegkultúrájában a voltaképpeni folklórelem ugyan kevés, mindazonáltal ez a fokozat szintén a városokban található meg leginkább. Újabban a városi folklór jelenségeit egyre inkább a városi folklorizmus jelenségei váltják fel: nem a folklór valamilyen eredeti funkciója figyelhető meg, hanem a hajdani folklór elemek új értelemben való felhasználásával találkozunk. Ilyen értelemben a helyi tradíciók is a városi folklór köréhez sorolhatók. Rokon kategória az ipari folklór és a → félnépi folklór, de nem azonosíthatók a városi folklór egészével. – A városi folklór kutatása a művelődéstörténet keretében bontakozott ki, elsősorban angolszász területen, ahol főként a bevándoroltak megőrzött, tradicionális folklórját kutatták. A két világháború között fejlődik ki a német (kisebb mértékben francia) városi folklór-kutatás, amely szociológiai és kultúraelméleti alapokból indult ki. A munkásfolklór és a proletárműveltség kutatói ez idő tájt foglalkoztak a városi folklór kérdéseivel is, elsősorban a SZU-ban, de az itteni tudományos fejlődés hatására másutt is. A II. világháború után a szovjet folklorisztika javasolta a városi folklór társadalomtörténeti (kezdetben egyenesen aktualizált) kutatását. Ezzel szemben a polgári városi folklór-koncepció a művelődéstörténet, helytörténet, újabban a tömegkultúra vizsgálata irányában tolta el az érdeklődést. Ma a módszerek, célok pluralizmusa figyelhető meg a városi folklór kutatói körében. Még abban sem egyeznek meg, hogy ez a kutatási ágazat a néprajzhoz, szociológiához, művelődéstörténethez, történelemtudományhoz tartozik-e. Mo.-on a néprajzi kutatás kezdetein felcsillan az érdeklődés a városi népélet iránt: a múlt század közepi népiesség kiválóságai foglalkoznak a pesti élettel. Ennek folyományaként a szaktudományossá váló néprajz kezdettől fogva közöl a városi folklór körébe tartozó adalékokat is, és már a 19. sz. végén, az egyes városi (és megyei) monográfiákban viszonylag tetemes városi folklór-anyag található. Különösen gazdag adattár gyűlt össze Szeged, Debrecen, Hódmezővásárhely, Kolozsvár területéről, inkább művelődéstörténeti érvénnyel Sopron, Pozsony, Győr, Brassó és más városokat illetően. A pesti, majd bp.-i folklórra vonatkozó hozzáférhető anyag hatalmas, de szétszórt. – A 20. sz. első felében a szorosabb értelemben vett városi folklór iránti érdeklődés egyenetlen, de a romantikus antikapitalista tendenciák következtében inkább hanyatló, helyébe lép viszont a tüzetes várostörténetírás, amely sok történeti folklór jellegű adatot hoz felszínre. A II. világháború után a munkásfolklór és bizonyos mértékig a jelen néprajza felé forduló érdeklődés felvirágoztatja a városi folklór kutatását. Egy 1952-ben felvetődött javaslat alapján 1954-ben megindulhatott a Nagy-Budapesti Néprajzi Munkaközösség munkája, amely kb. egy évtizedig középpontja volt a városi folklór-kutatásoknak. Hasonló jellegű munkák folytak több vidéki városban (Pécs, Salgótarján, Tatabánya), és a hagyományos városi folklór-koncepció képviselőinél is megfigyelhető az új elgondolások felbukkanása. A Szombathely, Debrecen, Szeged népi kultúrájáról elkészült összegezések már ezt tükrözik. Az utóbbi évtizedben a városi folklór kutatása a legújabb kori történelem és muzeológia, valamint a várostörténet és művelődéstörténet keretébe került, önálló kutatóhelye nincs. Tartalmilag a városi folklór a városi néprajz jelenségei közé tartozik, legfőbb megnyilvánulási formái az ünnepi szokások az ezekhez kapcsolódó viselet, hiedelmek, szövegek, társulások és egyesületek. Feltűnő jelenség a műveltség integrálódása és tömegjellegűvé válása, ez rendszerint a helyi és nemzeti (népi) vonások elcsökevényesedésével jár. A városi folklór ilyen értelemben átmeneti jellegű jelenség. – Irod. Gehlen, A.: Die Seele im technischen Zeitalter (Hamburg, 1957); Dömötör Tekla: A városi néprajzkutatás új eredményeiből (Ethn., 1959); Zoltán József: Budapest munkásmozgalma 1919–1945 (Bp., 1959); Bausinger, H.: Volkskultur in der technischen Welt (Stuttgart, 1961); Aron, R.: Société industrielle (Paris, 1962); Maróthy János: Zene és polgár – zene és proletár (Bp., 1966); Nagy Dezső: Honismeret és munkáshagyomány (Bp., 1968–69); Zolnay László: Ünnep és hétköznap a középkori Budán (Bp., 1969); Kloskowszka, Antonina: Tömegkultúra (Bp., 1971); Voigt Vilmos: Napjaink néprajza (Magyar Filozófiai Szle, 1972).