vásárjog

régi jogunkban királyi kiváltságlevéllel adományozott jog, mely a szabad királyi várost, a bányavárost vagy a földesurat felhatalmazta arra, hogy esztendőnként (országos vásár) vagy a hét bizonyos napján (hetivásár) áruk adásvételére vásárt tarthasson. A városok szabadságainak része volt a vásárjog, a falvak tekintetében pedig – az urbárium szerint – a földesurat illette meg. A vásárjog alapján a jogosult helypénzt szedhetett (de ez alól a nemesek, a városok polgárai, a jászok és a kunok mentesek voltak), → elővásárlási jogot élvezett, és a vásárosok barmai után legeltetési díjat is hajthatott be. Azoknak a falvaknak a köre, amelyek rendszeresen látogatták egy-egy város vagy mezőváros vásárait, jelzi annak piackörzetét. A kapitalizmus korában a vásárjogot a kereskedelmi miniszter engedélyezte. A vásárjoggal kapcsolatban gazdag szokásjogi anyag áll rendelkezésünkre, amely tükrözi a vásárok belső rendjét, a felügyelet gyakorlásának szabályait, a vásári bíráskodást, az árusítás rendjét stb.