vizahalászat

A hazai vizeinkből ma már kiveszett viza (lat. Huso huso) és tok (lat. Acipenser sturio) nemes halaink közé tartozott, amelyeket a Dunában és a Tiszában a múlt század végéig 16–20 cm hosszú hegyes horgokkal fogtak. A folyó medrét átfogó kötélre 120–200 horgot is kötöttek. A horognak nyárfából, fűzfából volt úszója, amely révén a horog a vízben lebegett. Az ide-oda csapkodó viza, tok rendszerint a farkával a horogba akadt. Magát a horgot a 17. sz.-ban ukrán és orosz telepesek honosították meg a Duna deltájában, s onnan terjedt tovább a folyó mo.-i szakaszára. A Vaskapu vidékén ágcsomókról függő három ágú horgokkal kötötték át a folyó medrét. A múlt század elejéig jellegzetes viza-, tok- és kecsegefogó rekeszték volt a szegye, szögye (→ cége), amelyről 1536-ból részletes leírásunk maradt fenn. A 16–17. sz.-ban igen jelentős volt a komáromi vizahalászat. A közeli Ekecs gyaluban laktak a legkiválóbb vizacégeverők, akik a rekesztékek készítésével foglalkoztak. A halászok zsákmányának negyed része a komáromi várbirtokot illette. A Komárom környékén fogott vizát a szekeresek Frankfurtig, Párizsig elfuvarozták. Fogták a vizát nagyméretű hálóval is, amelyről Bél Mátyás színes leírása (1702) maradt fenn. A múlt században a halásznék foglalkoztak a vizahólyag kikészítésével. A vizahólyagot borderítéshez, kocsonyakészítéshez használták. A viza, tok ikrájából pedig kaviárt készítettek, amely vetekedett a párizsival. – Irod. Herman Ottó: A magyar halászat könyve (I–II., Bp., 1887– 88); Takáts Sándor: A komáromi vizahalászat a XVI. században (Magy. Gazdaságtörténelmi Szle, 1897); Gaál Károly: A gútai „rekeszt” és a vizafogócége (Ethn., 1947); Morvay Péter: Milyen volt az egykori vizafogó? (Ethn., 1948); Rohan-Csermák Géza: Sturgeon Hooks of Eurasia (New York, 1963); Solymos Ede: Dunai halászat (Bp., 1965).

Vizahorog úszóval (Duna mente, 19. sz. vége)

Rőzsecsomókra kötött hármas horgok (Duna mente, 19. sz. vége)