zsidók

1. a Kárpát-medencében, a római kori Pannoniában, a 3. sz.-ban jelentek meg a Duna vonalán és a Dunántúlon. Utódaik aligha vészelték át itt a népvándorlást. A magyar honfoglalás után kétszáz évvel azonban itt voltak újból a mai Óbudán, Esztergomban, később Vasvárott és Sopronban. IV. Béla előmozdította bevándorlásukat a tatárjárás után, 1251-es privilégiumával. A D-Németo.-ból érkezettekből a budai Várhegyen alakult a Zsidóváros. Amikor a királyok a nyugati határvárosokat gazdaságilag fel akarták lendíteni, a keresztényekkel egyenlő jogokat biztosítottak nekik a 14. sz. elején Pozsonyban és Sopronban. Osztrák, stájer és cseh földről érkeztek ide. A Kanizsaiak Kismartonban, a Garák Kőszegen fogadták be a Német- és Cseho.-ból érkező zsidókat. Kívülük Győrben, Tatán, Szakolcán, Verbón és Galgócon alakultak hitközségek. Tagjaik főleg zálogkölcsönökkel foglalkoztak. A mohácsi vész nyomán legtöbbjére kiűzetés várt. – A török uralom idején megjelentek a Balkán-félszigetről a spanyol zsidók Budán és Székesfehérvárott, a Duna mentén és a Tiszántúlon. Buda visszafoglalásakor (1686) felmorzsolódtak. Erdélyben Bethlen Gábor hívott be Töröko.-ból szefárd (spanyol eredetű) zsidókat. A királyi Mo.-on csak a nyugati határszélen települtek meg: Kőszegen, Kaboldon, Kismartonban és Szakolcán. – A zsidók negyedik betelepülése a 17. sz. végére esik. A magyar főurak – Batthyányak, Esterházyak, Pálffyak és Zichyek – uradalmaik falvaiban zsidó községeket létesítettek a Cseh-Morvao.-ból származókból. Az ország északkeleti vármegyéiben is feltűntek az első zsidók. Itt lengyelo.-i betelepülőkkel találkozunk. – Az 1735–38-as országos zsidó összeírás harminc vármegyében 11 621 zsidóról tud. A szabad királyi városok és a bányavárosok falaik között nem engedték őket letelepülni 1840-ig. – A 19. sz. első fele a falusi zsidó közösségek virágzásának időszaka. A gabona-, dohány-, gyapjú- és bőrkereskedelem a kezükben volt. 1867 meghozza a zsidóság emancipációját, a teljes egyenjogúságot. Nyomában a falvak zsidósága a városokba áramlik, leginkább a fővárosba és nagyarányú bevándorlás folyik Galicíából. A magyar zsidóság száma 1944-ben 762 000 volt, a fasizmus munkaszolgálata és deportálása a korabeli Mo.-on 600 000 lelket semmisített meg. A mai Mo.-on 80 000 a számuk. – Vallási árnyalat tekintetében a zsidóság az 1868-as zsidó kongresszus után kongresszusi (haladó) és orthodox (konzervatív) irányzatúakra tagolódott. Chászid rétege is volt. A konzervatívok a jiddis nyelvet is használták. 1950-ben a megmaradottak egységes felekezetbe tömörültek. – Népszokásaikat a bibliai és talmudi időkből, valamint a középkorból hozták magukkal, de környezetükből is vettek át; vonatkozik ez a folklórjukra is. Mindkettőből folyóiratokban és gyűjteményes munkákban (Magyar Zsidó Szemle, Múlt és Jövő, Egyenlőség, IMIT Évkönyvei), valamint a zsidó írók műveiben is számosat lejegyeztek. Az anyag még összegyűjtésre vár (bibliográfiáját A. Fürst állította össze a Jiwo Bleter 1938. évfolyamában), a másodiknak szisztematikus feldolgozása folyamatban van. – 2. A magyar népköltészet a múlt század első felének zsidóját mutatja be; az életért, fennmaradásáért küzdő szegény embert, aki házalókereskedéssel, vásározással, kocsmatartással tengeti életét. Ha furfangos is, szavahihető. Ragaszkodik vallásához, a szombathoz, a rituális étkezéshez s a héberrel, jidissel tarkított beszédéhez.

A portékájáról:

Hallod-e te batyus zsidó,

Van-e nálad pirosító?

(Erdélyi János: Népdalok és mondák, III., 182)

A többi nemzetiségiek társaságában árul:

Zsidó, tót, örmény és rácz

Köztük csak árúni jár.

(Kriza János: Vadrózsák, I. 55)

A nyalka legényről:

Ha betér a csárdába borozni,

Nem mer a zsidó vizes bort hozni.

(MNGy, I., 300)

A népmesében is felbukkan alakja: a zsidó a mennyországban (MNGy, XIV., 226), amit Gárodnyi Géza és Vargha Gyula is feldolgozott; az ördög és a zsidó (Erdélyi János: Népdalok és mondák, III., 329); a muzsikálásra táncoló zsidó (Berze Nagy János: Baranyai magyar néphagyományok, II., 256., 259); a zsidó a hordóban (UMNGy, II., 153). – Ismert – ponyva nyomán – a bolygó zsidó mondája is. – Gyakran kerül elő közmondásokban, szólásokban, szóláshasonlatokban: „alkuszik mint zsidó a gyapjúra”; „a voltra keveset ád a zsidó”; „eb a vásár zsidó nélkül”; „egy zsidó nem tesz vásárt”; „ három görög, három török, három zsidó: kilenc pogány”. Olykor anekdota húzódik meg mögötte: „ott van, ahol a mádi zsidó”; „rosszkor jött haza, mint a tolnai zsidó”. – Irod. Kecskeméti Ármin: A „zsidó” a magyar népköltészetben és színműirodalomban (Bp., 1896); Flesch Ármin: A zsidó a magyar közmondásban (IMIT Évkve, 1908); Schreiber, A.: The Legend of the Wandering Jew in Hungary (Midwest Folklore, 1954, 1956); Grünvald Fülöp–Scheiber Sándor: Adalékok a magyar zsidóság településtörténetéhez a XVIII. század első felében (Magy.–Zsidó Oklevéltár, VII., Bp., 1963); Scheiber Sándor: Folklór és tárgytörténet (II., Bp., 1977).