szőlőbetegség

a szőlőnövény, főként a fürt, levél és gyökér károsodásának összefoglaló neve. A szőlőművesek állati kártevők és láthatatlan kórokozók (tulajdonképpen gombabetegségek) tünetei szerint különböztetik meg a szőlőbetegségeket. A szőlő legveszedelmesebb rovari kártevője a szőlőgyökértetű (filoxia, szilok féreg), ami a 19. sz. végén a hegyi szőlőket megsemmisítette (→ filoxéra). Az időnként megjelenő szőlőbogarak, szőlőhernyók ellen az egyedek, ill. lárvák összeszedésével védekeztek (lótetű, cserebogár, ilonca, moly, pajor vagy pajod bogár, vincellér bogár, Sándor bikája, ormányos-, csajkó bogár, sodró bogár vagy eszelény, darázs). A madarakat (seregély, sárgarigó, háziveréb) riogatással és kilövéssel igyekeztek ártalmatlanná tenni (→ szőlőőrzés). A nem látható, bujkáló kórokozó előidézte szőlőbetegségek közül történetileg a szőlőragya (buddogó, fekete, veres ragya), szőlőöböly a legjelentősebb. E nevek virágzási hiba, hőguta, tőkegondozási rendellensség következtében létrejött betegségcsoportot jelölnek, melyeknek nevét (különösen a ragyát) a 19. sz. végén fellépő peronoszpóra szőlőbetegségre alkalmazták (→ nyillő szőlő). Más gombabetegségek, mint a fenésedés, lisztharmat, orbánc, szürke- és fakórothadás, peronoszpóra ellen rézmész vagy rézkén tartalmú szerekkel védekeznek. E szőlőbetegségeket máj.–júl. hónapokban történő permetezéssel (permetlé, locsolás) igyekeznek meggátolni. A permetezés technikai kivitelezésének útja a nyírfaseprővel történő permetcsapkodás és kézi szivattyú fapermetező használatán keresztül vezetett a permetező gépekig. A filoxera és peronoszpóra elterjedése az elmúlt nyolcvan év szőlőművelési technikáját átalakította, a művelési költségeket és munkaerőráfordítást két-háromszorosára növelte, a telepítés és növényvédelem teendőit állította előtérbe a hazai szőlők intenzív talajművelésével szemben. – Irod. Kurucz Albert: Az észak-bihari szőlőművelés és borgazdálkodás (Debrecen, 1964); Bakos József: Buddog-buddogó (Magy. Nyelvőr, 1971).