talpasház

favázas, legtöbbször sövény-, paticsfalú vagy zsilipeléses falú ház, amelynek falazatában a függőleges tartóelemek egységesen az alapul szolgáló talpgerendákba vannak beállítva. A talpgerendák hossz- és keresztirányban egyaránt elhelyezésre kerültek, egységes keretté ácsolták, csapolták össze. Talpgerendának rendszerint különleges méretű fákat alkalmaztak, nem voltak ritkák a fél méternél vastagabb törzsűek sem. Gyakran a talpgerendák alá kőből alapot is raktak. Erdős vidékeinken, ahol a paraszti faépítkezést nem korlátozták, a legutóbbi évekig elég gyakori volt, bár általában a 19. sz. második felétől új házakat alig építettek. A talpasházak készítéséhez kevesebb fára és főleg kevesebb jó minőségű fára volt szükség, mint a borona építkezéseknél. – Fő elterjedési területe a közelmúltban Ny- és D-Dunántúl, továbbá Szlavónia. Előfordult a Kisalföldön, az Alföld peremterületein, gyakori volt az északi háztípus vidékén. A talpgerendás, gerendaváz-tartószerkezetű építésmód Európában széleskörűen elterjedtté vált. – A talpgerenda megjelölés a román népnyelvből is ismert (talpă). Talpgerendás építkezési mód a gazdasági melléképületeknél is gyakorivá vált (istállók, ólak, pajták, kamrák, sőt pincék esetében). (→ még: gerendavázas fal) – Irod. Gönczi Ferenc: Göcsej s kapcsolatosan Hetés vidékének és népének összevontabb ismertetése (Kaposvár, 1914); Csalog József: Talpas sövényházak a tolnamegyei Duna-szakaszon (Népr. Ért., 1939); Cs. Sebestyén Károly: Talpfa (Ethn., 1945); Kodolányi János: Ormánság (Bp., 1960).

19. sz. közepén épült talpasház (Nagydobsza, Baranya m., 1971)

19. sz. végén épült talpasház homlokzati részlete (Gige, Somogy m., 1971)

19. sz. végén épült talpasház előtornác félajtóval (Csököly, Somogy m., 1970)