tanácstalan legény

liro-epikus daltípus, a házasodni készülő legény monologikus töprengéseit tartalmazza, aki nem tudja eldönteni, ifjú vagy vén, gazdag vagy szegény, szép vagy rút feleséget vegyen-e magának – mert mindegyikkel van valami problémája. Végül is a további nőtlenséget választja. Ez a daltípus a reformáció korabeli didaktikus költészet lakodalomban előadott házassági tanácsoknak első személyű parafrázisa (házasének). A tanácstalan legény ötlete külföldi eredetű lehet, mert legelső említése Káldi György prédikációiban így fordul elő: „Más Filosófus pedig így okoskodott: Ha szépet vészek, gyanakodásban élek; ha rútat, nem szerethetem; ha gazdagot, kevély és engedetlen lészen; ha szegént, kedvetlen és bajos lészen. Az-okáért, jobb a nélkül lenni” (Pozsony, 1631). A tanácstalan legény dala első ízben a 17. sz.-i kéziratos énekköltészetben bukkant fel (Körössy kézirat, 1670; Szentsei daloskönyv, 1704; Bocskor-kódex, 1722 stb.), majd 18. sz.-i ponyvanyomtatványokban és kéziratokban találkozunk vele újra. A népköltészeti variánsok egyik csoportjának szövege („Ifjú ember vagyok, sokat gondolkodok...”, „Meg kéne mán nékem feleségesedni...”) az 1765-re keltezett ponyva átdolgozásra vezethető vissza – maga a típus országszerte ismert. A népköltészeti variánsok másik csoportja az „El kéne indulni, meg kén házasodni...” Erdélyben terjedt el, de Kodály Zoltán feldolgozása révén közismertté vált. – Irod. O. Nagy Gábor: Református kollégiumi diákirodalom a felvilágosodás korában (Debrecen, 1941); Lakodalom (A Magyar Népzene Tára, III/A, Bp., 1955); Régi Magyar Költők Tára (XVII. sz., III., Stoll Béla jegyzetei a 105. sz.-hoz, Bp., 1961).