Szepesség, Szepes

a különböző autonóm egységekből kialakult történeti Szepes m. területe, a Magas-Tátra keleti előterében a Poprád és Hernád, valamint a Dunajec és Gölnic patakok mentén fekvő, a lengyel határig húzódó medence. Magyar megjelöléséből származik német Zips és szlovák Spis névváltozata is. E vidék korai magyar lakossága az Árpád-kor eleji államterület gyepűvonalán kívüli, gyepűelvi határőrelemekből állt, akiknak privilegizált jogállása a → Tízlándzsás kerületben (Kis Szepes m.) nyelvi beolvadásuk után is 1802-ig fennmaradt. Az 1200-as években nagy létszámban sziléziai eredetű betelepedők érkeztek, akiket szepesi szászok néven jelöl a magyar köztudat. Betelepítésében latinusok is részt vettek. Településeinek jelentős része (13 város) a 15–18. sz. között zálogbirtokként Lengyel.-hoz tartozott. Középkori magyarsága a 16–18. sz.-ra részint elköltözött, részint feloldódott környezetében, csak a 19. sz. második felében, kizárólagosan a városokban kezdett ismét növekedni. Népességében szláv elemek is akkumulálódtak. Jelentékeny számban vannak lengyel (gorál) lakosai, főleg északi felén. A szlovákság létszáma a kései középkor óta a falvakban, az utóbbi évszázadban a városokban is folyamatosan növekedett. Németsége a II. világháborút követő kitelepítés miatt erősen megfogyott. A reformáció során az ev. egyház fontos területévé vált, de az ellenreformáció érzékenyen érintette területét. 1918-ban Csehszlovákiához, ÉNy-i sávja pedig Lengyelo.-hoz került. A középkor folyamán kifejlett városhálózat révén élénkebb mezővárosi és paraszti polgárosulás bontakozott ki a Szepesség területén, amely a 17–18. sz.-i függetlenségi harcok egyik bázisát alkotta. Újkori fejlődése, noha egykori szintjéből sokat megőrzött, erősen stagnált. Ennek köszönhető, hogy területéről egyre többen vándoroltak szét iparos, értelmiségi elemek. Központja Lőcse. – Irod. Fekete Nagy Antal: A Szepesség területi és társadalmi kialakulása (Bp., 1934).