tojásgyűjtés

Az Ecsedi-láp, a Nagy- és Kis-Sárrét, a Nagykunság mocsaraiban, a Duna, Tisza öntésterületein s más vadvizes területeken még a századforduló táján is tavasszal nagy mennyiségben, csónakszámra gyűjtötték össze a vadkacsa, bíbic, szárcsa, kanalasgém, cankó, gólyatőcs és más madarak tojásait. Gyakran egész családok eljártak tojást gyűjteni. A tojásgyűjtést a Kiskunságban tyúkmonyászás néven ismerik, a Bodrogközben fuvászni, futulyászni jártak a tojásgyűjtők. Az Ormánságban mindenféle vadmadártojás neve fúmony. Híres tojásgyűjtők voltak az alföldi → pákászok. A vadmadarak tojásait eladták, elfogyasztották. A vadmadártojás kedvenc étele volt a pásztoroknak. – Az Ormánságban az erdőben legeltető pásztorok a feltüzesedett, átmelegedett tűzhelyen a parazsat, hamut elsöpörték s a forró földre ütötték le a nagy mennyiségben összeszedett madártojást, amely a forró földön lepényformára sült meg. De kajdina vagy kajgonya ’rántotta’ is készült a fúmonyból. A Kiskunságban sárral burkolták be a tojást s forró hamuban megsütötték. A vadkacsatojás szép színt kölcsönzött a kalácsnak, egyéb tészfafélének. A bíbictojásnak férfiasságot-javító erőt tulajdonítottak, s ezért a Szeged környéki pákászoktól a szerbek vásárolták. A vadkacsa-vadlibatojást ki is költették a szelíd kacsákkal s a vad ivadékot igyekeztek felnevelni. A Bodrogközben vadmadár tojással disznót hizlaltak. Nagykunsági hagyomány szerint hídépítésnél a meszet vadmadár tojásával oltották, hogy annál erősebben kössön. A vízimadarak tojásának rendszeres gyűjtése Európában a prehisztorikus idők óta általános volt s napjainkban É-Skandináviában, valamint Szibériában is nagy jelentőségű. Caesar a Rajna torkolatából említ egy népet, amely halászatból és madártojásból élt. A század elején az ukrajnai Csernyigov vidékén tavasszal egész falvak jártak vadkacsa- és más vízimadártojást gyűjteni. A múlt század közepén a Fehértenger melléki oroszokról közölték, hogy a vadlibák tojását összegyűjtik, ezerszámra elvermelik a tundrán s szükség esetén, mint valami pincéből előszedik. A lappoknál, zürjéneknél, obi-ugoroknál, finneknél mesterséges odúkat raknak ki a madaraknak, hogy azokba rakják tojásaikat, amelyeket azután elrabolnak. Ezt a szokást valószínűleg már a finnugor időkben ismerték. – Irod. Lovassy Sándor: Az Ecsedi-láp és madárvilága fennállása utolsó évtizedeiben (Bp., 1931); Ecsedi István: Népies vadfogás és vadászat a debreceni határban és a Tiszántúlon (Debrecen, 1933); Linnus. F.: On the Collecting of the Eggs of Wild Birds (Eesti Rahva Muuseumi Aastaraamat, VIII., Tartu, 1934); Csáth Andor: Békés vármegye madárvilága hajdan és ma (Gyula, 1938); Szücs Sándor: A régi Sárrét világa (Bp., 1942); Gunda Béla: Ethnographica Carpatho-Balcanica (Bp., 1979).

Tojáslámpázás (Monok, Borsod-Abaúj-Zemplén m., 1970-es évek)