tolóágy

alacsony, a lábak alján kis kerekekkel felszerelt s nappal az ágy alá tolt pótágy; a magyar parasztházban gyermekek, nagyobb leányok fekvőhelye volt. Tájnyelvi változatai: tojóágy, toló, toli, tuli, tulóágy; É-Alföldön: kerekes dikó, toli-dikó vagy dikó; Erdélyben: karikás vagy kerekes vagy szekeres ágy; Ny-Mo.-on: supedli ágy vagy supedli. Mindig az asztalosbútornak megfelelő szerkesztésű, még a barkácsolók készítette példányok is, ilyen szerkezetű ágy alá illeszkedett. – A tolóágy antik eredetű, első ismert ábrázolása itáliai görög vázán az i. e. 6. sz.-ból magas lábú gyermekágynak mutatja. A 17. sz.-ig előkelő otthonokban nappali pihenőágy, ill. belső személyzet fekvőhelye ekkorra már alacsony, ágy alá tolható volt. Mo.-i udvarházból 1683-ból van adatunk „gyermeknek való karikán járó nyoszolácská”-ról és egy debreceni cívisházból a 18. sz.-ból. Elterjedése az európai parasztságnál az ágyban való alvás, ill. az asztalos gyártotta ágy állandósulása után következett be. (→ még: gyermekbútor) – Irod. Gönczi Ferenc: Somogyi gyermek (Kaposvár, 1937); Vajkai Aurél: Szentgál. Egy bakonyi falu néprajza (Bp., 1959); Krüger, F.: El mobiliario popular en los países románicos (Coimbra, 1963); Colleselli, F.: Bauernstuben, Bauernmöbel in den Alpen (Innsbruck–Frankfurt am Main, 1968).

Kerekes tolóágy gyermekek számára a szülők ágya alatt (Nyárszó, v. Kolozs m., 1940-es évek)