szilaj állat

eredeti jelentése szerint gyors, vad, féktelen, fékezhetetlen, fajtalan, munkába nem fogott ló vagy szarvasmarha, valamint azok csoportja (szilajgulya, szilajménes). A középkori latin ugyanezen jelentésre az indomitus kifejezést használta. Calepinus szótárában (1585) a latin lascitus és a petulans magyar jelentése: szilaj, buyia, fajtalan. 1598-ból: „A szilaj lovakhoz illik feiet razuan haiat idestoua hanni”. Comeniusnál (1643): „A serénnyel ékes (jeles) ló, az oktalan állatok közt legnemesebb noha természettel vad… De néha mindazonáltal meg-vadul (szilajul)…”. – Szegeden, a Kiskunságon, a Hajdúságban a szilajménes a 2–3 éves csikók ménese; a szilajcsikó, a még betöretlen csikó. Somogy és Vas m.-ben a fehér nagyszőrű szarvasmarha a szilajmarha. A szilajménesben az anyakancák és a mének együtt élnek. Mind nyelvtörténeti, mind népnyelvi forrásokban azonos jelentéssel emberre vonatkozóan is előfordul. A szilaj szó tulajdonságot és nem állapotot; méginkább nem állattenyésztési formát, típust jelentett a 16. sz. végétől. Ennek ellenére – valószínűleg Nagyváthy János szóhasználatát átvéve – Herman Ottó és Györffy István tudományos szakkifejezést alkotott (szilaj pásztorkodás) belőle, amelynek jelentése: építmény és takarmányozás nélkül, télen-nyáron a pusztán történő állattartás (→ külterjes állattenyésztés). – Irod. Szabadfalvi József: A magyar állattenyésztés tipológiai és terminológiai problémáihoz (Népi Kultúra – Népi Társadalom, 1969).