tyúkász, tikász

baromfikereskedő, aki a paraszti gazdaságokban nevelt csirke, tyúk, kacsa, liba és tojás felvásárlásával és értékesítésével foglalkozott. A tyúkász kocsija rácsos ketreceivel, tojásos hordóival és ládáival, magasra rakott terhével jellegzetes színfoltja volt a 18–20. sz. É-dunántúli falvainak. A 18. sz.-tól kezdve Pozsony, Moson, Sopron és Vas megyék községeiből kiindulva szinte az egész Dunántúlt bejárták kocsijaikkal, sőt a század elején Horváto.-ig kiterjesztették felvásárló körzetüket. A Sopron és Moson megyeiek nagy többségükben a szárnyasok, a Vas megyeiek pedig a tojás felvásárlásával foglalkoztak. A tojást nagy kocsiládákba, ill. 10–12 hektóliteres hordókba rakták törek vagy szecska közé. Egy-egy rakomány 20–30 ezer darabot tett ki. A tojásidény febr.-tól ápr.-ig tartott. – A tavaszi tojást meszes vízben tették el télire. A meszes tojás értékesítését jóval karácsony előtt kezdték meg. Újév után már nehéz volt eladni, mert „új év, új tojás”, járta a szólás. A csirke felvásárlási ideje máj. vége, jún. eleje volt, a libáé, kacsáé júl.–aug. Egy rakományra kb. 700 csirke vagy 300–350 kacsa, liba fért fel. A ládákat, ketreceket kötelekkel erősítették a kocsi oldalához. A nagy-felvevő piac évszázadokon keresztül Bécs volt. Itt ún. tikászbörzén nagyban adták-vették a szárnyast, tojást. Az 1912-ben megalakult budapesti tojástőzsde a Dunától keletre eső országrészt hálózta be megbízottaival. A tyúkászok, általában sok pénzzel utazó emberek lévén, gyakran estek útonállók áldozatául. Ezek emléke több helyen tikász-kereszt alakjában vagy a nép emlékezetében maradt fenn. A parasztgazdaságokban nevelt szárnyasok és a tojáshaszon az asszonyok zsebpénze volt. A tyúkászok működése a II. világháború után szűnt meg, s átadta helyét az állami felvásárlásnak. – Irod. Domonkos Ottó: A nyugat-magyarországi tyúkászatról (Népr. Ért., 1967); Mártha Zsuzsánna: Törekvések a tojáskereskedelem rendezésére Magyarországon századunk elején és a budapesti tojástőzsde (Magy. Mezőgazdasági Múz. Közl., 1969–70).

Tyúkkereskedő (tikász). Jankó János rajza az első magyar nyelvű szaklap a „Gallas” 1884. évi számában

Tyúkász (Jászszentlászló, Bács-Kiskun m., 1963)