Ott benn tünemények suhognak,
lámpás éjszakában ragyognak,
a színek fémessé szépülnek,
szavakból paloták épülnek.

(Weöres Sándor:
Vers a színházról)

ELŐSZÓ

Hat évtized után ez az első, átfogó ismereteket tartalmazó Magyar Színházművészeti Lexikon.

Elsősorban azokról szól, akik immár több mint két évszázada a magyar színésztársadalmat alkották, művészi működésük folyamatosságát sokszor nagyon rossz, néha fenyegetett körülmények között fenntartották. Nemcsak a legkiemelkedőbb, felejthetetlen nagyságokról emlékezünk meg, de a ma már névtelennek számító közkatonákról is. Sokan közülük egész életüket ekhós szekéren vagy vonaton töltötték, évadról évadra járva az ország városait, falvait. Adatok ezreiből alakul ki a sokszor elfelejtett igazság: a vándorszínészek vándoroltak.

Mivel egy lexikon nem történeti adattár, ezért nem is szerepelhet benne minden, amit az utóbbi két évtized magyar színháztörténeti kutatásai feltártak, és mindenki, aki valaha színpadjainkra lépett. De sokkal több művészről közlünk adatokat, mint eddig bármely hasonló kiadvány tette. Nem vállalkozhattunk azonban arra, hogy egyidejűleg megteremtsük a magyar drámaírók lexikonját is. Elsősorban azokat vehettük figyelembe – a teljesség igénye nélkül – akiknek életművében a dráma játszotta a főszerepet.

Közvetlen elődjének tekinthető az a Magyar Színművészeti Lexikon, amelyet Schöpflin Aladár szerkesztett, s amely 1929 és 1931 között négy kötetben jelent meg; részben pedig az 1930-ban megjelent, enciklopédikus jellegű Színészeti Lexikon, Németh Antal szerkesztésében. Szerkesztési elvünk azonban eltér az 1969-ben megjelent Színházi Kislexikonétól, amely a nemzetközi színházi élet megismertetését is meg kívánta oldani.

Ez a kiadvány sokkal szélesebb szakmai területet fog át, mint elődjei. Nemcsak a prózai színművészeket veszi figyelembe, hanem – hazánkban először –, az operai, a könnyűzenés színpadi, a tánc-, a mozgás- és a bábszínházi alkotókat is, de csak a hivatásos művészeket. Széles körben foglalkozik az elmúlt két évszázad vidéki színészetével, mint minden későbbi magasabb szintű művészi teljesítmény nélkülözhetetlen alapjával.

Színpadainkon természetesen sokkal több művész lép fel jelenleg, mint ahány ebbe a kötetbe bekerülhetett. A legújabb nemzedék pályaképe még nem rajzolódott ki; nevük puszta megemlítése nem ennek a lexikonnak a feladata. Tapasztalataink szerint más – rövidebb időközökben megjelenő – kiadványok, amelyek fő figyelme éppen a mindenkori kortársak működésére irányul, pótolják ezt a hiányt.

A történelem úgy hozta magával, hogy ezúttal először lehet tárgyalni a határokon túli magyar színművészetet: nemcsak az 1918 után kisebbségi sorba kerültek színházi életét, de a világ messzi tájaira vetődött, tengeren túli magyar színikezdeményezéseket is. Talán fölösleges is megemlíteni, milyen technikai és néha politikai nehézségeket kellett legyőzni a még csak vázlatos kép megrajzolásához is. Nyilvánvaló hiányosságainkért már itt elnézést kell kérnünk.

A személyi címszavak meghatározott szerkezetben épülnek fel. A közismert nevet követik a változatok, illetve az eredeti családnév. Az életrajzi adatoknál igyekeztünk megadni a születés és halál pontos helyét, évét, hónapját és napját. A polgári anyakönyvezés bevezetése (1894) előtti születési adatok valószínűleg a keresztelés napjára vonatkoznak. A teljességet nem minden esetben sikerült elérni: a hiányokra kérdőjel utal. Az életút felrajzolását rövid művészi jellemzés, illetve a betöltött szerepkör meghatározása követi. Ezután következnek az esetleges kitüntetések, az állami, illetve a politikai jellegűek kivételével. A Corvin-koszorú és -lánc, illetve a Kossuth-díj azért szerepel, mert ezek indokolása rendszerint tartalmazta a kitüntetett művészi érdemeit. A szócikkben ezután a művész néhány jellemző szerepe, rendezése, tervezése, koreográfiája, saját írásműve kerül megemlítésre. A filmszerepeket nem közöljük, mivel azok a megfelelő szaklexikonban megtalálhatók. A táncosok szerepeinél nem a zeneszerző neve áll a művek előtt, hanem a mindenkori koreográfusé, hiszen azonos zenére több táncművészeti alkotás is keletkezett. A szerepneveknél néha eltérő változatokat közlünk, mint ahogy külföldi művek címénél, magyar fordításánál is. Általában a történelmi szempontot vettük figyelembe: az egyes korszakok plakátjaira, kiadványaira támaszkodtunk. Kiemelkedő művészek, egyes intézmények esetében a róluk megjelent legfontosabb irodalomra is utalunk, a teljesség igénye nélkül. Sajátos vonása lexikonunknak, hogy a múlt század második felében élt művészekről szóló cikkek végén „M.A.” jelzéssel közöljük az életút részletesebb működési adatait is: vagy igazgatóik nevét egy-egy évben, vagy azokat a helységeket, ahol fellépéseiket adatolni lehet. Az igazgatók teljes nevét a Függelék adja meg.

A színház sokszorosan összetett művészet. Bár középpontjában egyértelműen a színész áll, mégsem élhet meg a zeneszerző, a látvány szervezői, a díszlet- és jelmeztervezők munkája nélkül. Az ő életművük azonban gyakran túllépi a színházi kereteket. Lexikonunkban alkotó pályájuknak csak azt a részét tárgyaljuk, amely a színházzal volt kapcsolatban. Megemlékezünk jeles kritikusainkról és azokról az elméleti és kutató szakemberekről, akiknek a munkája segített tájékozódni a múltban és a jelenben. A drámák mellett megadott évszámok nem a megírás vagy a nyomtatott formában való megjelenés dátumát, hanem általában a bemutató időpontját rögzítik.

A személyi címszavakon kívül felvettünk fogalmi, földrajzi, intézményi címszavakat is. A fogalmi címszavak közé a színjáték legfontosabb szakkifejezései kerültek; rövid meghatározásukra törekedtünk. Csak azok a helységek kaptak önálló címszót, ahol színházi célra létrehozott épület állt vagy áll. Az intézményi címszavak közé soroltuk az egyes színházakat, színházi szervezeteket, fesztiválokat, szakfolyóiratokat. Külön címszavakban számolunk be a hivatásos magyar színjátszás történelmi előzményeiről: az iskolai, a kastélyszínházakról, illetve a magyar nyelvterületen területén kialakult idegen nyelvű színjátszásról is.

Felmerülhet az a kérdés, hogy miért nincsen olyan címszó, amely a teljes magyar színháztörténetet foglalná össze. Ennek az az oka, hogy 1990-ben az Akadémiai Kiadó gondozásában megjelent egy kétkötetes vállalkozás első része, a Magyar Színháztörténet, 1790–1873. Második kötete, amely az 1873–1949 közötti időszakot tárgyalja, előkészületben van.

Gazdag illusztrációs anyagot állítottunk össze. De számolnunk kellett korlátokkal is: vannak-e megfelelő képek, jó-e a technikai állapotuk, megszerezhetők-e egyáltalán? Az előadóművészek többségénél szerepes ábrázolás közlésére törekedtünk. Rendezők, igazgatók, koreográfusok többnyire portréjukkal szerepelnek. A tervezők esetében díszlet- és jelmezterveik jöhettek szóba, sajnos korlátozott terjedelemben. Ezek viszont a kötet színes blokkjában láthatók.

Mint minden lexikonban, itt is rövidítések csökkentik a terjedelmet. Használatukat külön jegyzék segíti. Sok helyen azonban a folyamatos olvashatóság, áttekinthetőség érdekében a szövegben való feloldásuk mellett döntöttünk.

Lexikonunk munkálatait 1989-ben kezdtük el. Az utolsó adatok 1993 szeptemberében kerülhettek a szövegbe. Az anyaggyűjtés a kötet megjelenésével nem szűnt meg. Külföldről is érkeznek még adatok, és a hazai szakterületeken is történnek változások, merülnek fel hiányok. Ezek közlésére idővel módot találunk.

Köszönetünket fejezzük ki az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetnek, hogy a kézirat elkészültének végéig technikai és személyes segítséget nyújtott.

Egy-egy ilyen szaklexikon általában csak több évtizedes időközökben jelenik meg. Reméljük, hogy olvasói haszonnal forgatják majd lapjait.

A főszerkesztő