Aranyváry Emília

(1830 k.–1868 után): táncosnő, koreográfus. Az első m. prímabalerina. A pesti német színház francia balettmesterétől, Francois Crombétól tanult táncolni. 1848-ban lépett fel először a Nemzeti Színházban, 1850-től pedig a párizsi Théátre Lyrique első táncosnője, ahol Artur Saint-Léon tanítványaként tökéletesítette tudását. Azután Londonban és Bécsben is vendégszerepelt. 1854-től 1859-ig ismét a Nemzeti Színház tagja volt. Ekkor készítette Toborzók c. kétfelvonásos balettjét, így Aranyváry Emíliát az első m. koreográfusnőként tartjuk számon. 1859 után vidéken – Szegeden, Aradon, Kolozsvárott – szerepelt, majd 1860-ban csatlakozott a Havi Mihály-féle tánctársasághoz, amellyel Bukarestben és Fiuméban, Milánóban, Bolognában, Torinóban turnézott. Utoljára 1868-ban, Pármából adott hírt magáról. Finom egyéniségével, igényes, művészi tánctudásával mindenütt elismerést szerzett, hazai működésével pedig a balettművészet első jelentős korszakát teremtette meg Mo.-on. F.Sz. Molnárnő (Aranyváry: Toborzó); Ősz (Campilli: Négy évszak); Fenella (Auber: A portici néma); Gizella, Esmeralda, Katalin, a rablóvezérnő, A furfangos szobalány (Campilli). – Ir. Vályi R.: Nemzeti tánchagyományaink sorsa a színpadon, és a balett az abszolutizmus és a kiegyezés korában (A magyar balett történetéből).

ARANYVÁRY EMÍLIA