ária

vokális zenei műforma, hangszerkíséretes szólóének, amely a 16. sz.-tól a 17. sz. közepéig strófikus dal, ezután a daltól megkülönböztetett, kidolgozottabb, strófikus szöveghez már nem szigorúan kötött énekes darab. A zárt formájú ária már a 17. sz. első felében, Monteverdi műveiben kialakult. 1640-től a római és a velencei operában a strófabasszus és más dalszerű formák háttérbe szorultak, a mellékszereplők körére korlátozódtak. Az újabb, a daltól eltérő ária főformája mindenekelőtt a velencei operában kialakult da capo ária, amely 1700 k. kiszorította a kétrészes (arietta) és háromrészes (abb’) formákat, és hosszú ideig az európai opera uralkodó áriatípusa maradt. Lényege a variált visszatérés és a főszakasszal többnyire ellentétes tematikájú középrész. Az ária jelenetszerű formája a 19. sz.-ban recitativ és dalszerű részek sorából állt, a stretta-áriákban gyorsabb, fokozódó zárórésszel. Wagner zenedrámáiban és Verdi kései operáiban megszűnt a recitativo és az ária elkülönülése. A zenedráma reakciójaként a 20. sz.-ban újjáéledő zártszámos operában a recitativ részektől elkülönülő énekelt számoknál ismét előfordul az ária elnevezés.