átélés

a színészi alakítás lélektani alapja, háttere, amely a színészi játék elméletének másik lehetőségétől, az illusztrálástól abban különbözik, hogy a jellemformálás során a színész a szövegből és a színpadi szituációból adódó érzéseket, indulatokat azok külső jegyeivel együtt a valóságoshoz hasonló módon gerjeszti fel magában, ezzel biztosítva az érzések megjelenítésének valóságosságát és a befogadó általi felismerését. A gyakorlatban a színészi alakítás (a próbafolyamat, ill. az előadások) során mind az átélés, mind pedig a megfelelő értelmek, indulatok illusztratív ábrázolása teret kap, kiegészítve egymást. (színészparadoxon). – Ir. Sztanyiszlavszkij és Brecht (1965); D. Diderot: Színészparadoxon–A drámaköltészetről (1967); A színésznevelés breviáriuma (Válogatta Nánay I., szerk. Gabnai K., 1985).