alakoskodás

az a tevékenység, melynek keretében az alakoskodó álöltözet, mozdulatok és arcjáték, esetleg álarc segítségével valakit vagy valamit megjelenít, „formáz”. Célja lehet mágikus-vallásos, melynek segítségével megjelenítik az ősöket, szellemeket, istenségeket, vagy pedig utánzás, szórakoztatás; a színjátszó tevékenység előfokának tekinthető. Maszkos alakoskodók ábrázolása már a kőkori barlangi rajzokon is feltűnik, s azóta is a tengerentúli primitív technológiájú népeknél éppúgy megtalálható, mint a népi kultúrákban. Az alakoskodók néha pantomimot adnak elő, táncot járnak, rituális cselekményeket hajtanak végre, gyakran → dramatikus játékokat adnak elő tréfás, adománygyűjtő felvonulások keretében, vagy házakhoz, ill. a mulatságok színhelyére betérve. Európában a keresztény egyházak kialakulásuk óta rendelkezéseket bocsátottak ki a pogánynak tűnő rituális alakoskodás, főleg az állatalakoskodás ellen. Emellett egész Európában különösen nagy szerepe van a férfi-női ruhacserének, a növényi mezbe és szalmába burkolt alakoskodók, ill, a fehér ruhás kísértet-alakoskodók megjelenésének. A magyar nyelvben az alak szó a 15. sz. óta ismert „baba” értelemben, a 16. sz.-ban álarc értelemben is, a 17. sz.-ban igei formája általános, főleg a farsangi alakoskodás jelölésére használják. Legfőbb alkalma ma is a farsangvégi alakoskodás, de más jeles napokon is szokásos. – Ir. Ferenczi I.–Újvári Z.: Farsangi dramatikus játékok Szatmárban (Műveltség és Hagyomány, Debrecen, 1962); Dömötör T.: Naptári ünnepek – népi színjátszás (1964).