Baló Elemér

(Bp., 1892. dec. 5.–Bp., 1970. ápr. 27.): színész. A SzAk-t 1916-ban végezte el, és a frontra került. 1918-ban a Nemzeti Színház tagja lett, de a Tanácsköztársaság idején vállalt szerepe miatt elbocsátották. Ezt követően a Madách Színházban (1919–1920), az Új Színházban (1920), a Fasor Kabaréban (1920), a Belvárosi Színházban (1921–1924, 1925–1926, 1932–1933, 1935–1936), a Renaissance Színházban (1924–1925), az Andrássy úti Színházban (1926–1927), az Új Színházban (1928–1931), a Magyar Színházban (1936–1937, 1941–1942), a Dunaparti Színpadon (1939–1940) és a Madách Színházban (1942–1944) szerepelt. 1945–1961 között a Nemzeti Színház tagja volt. Gyakran lépett fel szavalóesteken, alkalmi társ.-okban. Részt vett a Független Színpad munkájában, és mint a kommunista párt tagja, a munkásszínjátszás egyik fő szervezője volt. Baló Elemér különösen az érzékeny és bonyolult lelkületű, a világ ellen lázadó hősöket formálta meg egyénien. A Magyar Színészek Szabad Szakszervezetének egyik alapítója, 1945–1948 között alelnöke volt. Érdemes művész (1959). F.Sz. Oswald (Ibsen: Kísértetek); Jean (Sarment: Árnyhalász); Raszkolnyikov (Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés); Olson Irjő (Karinthy F.: Holnap reggel); Inkvizítor (Shaw: Szent Johanna); Vackor (Sh.: Szentivánéji álom); Inchoffer atya (Németh L.: Galilei); Dózse (Brecht: Galilei élete).