epikus színház

Bertolt Brecht (1898–1956) német drámaíró, színigazgató-rendező, drámaelmélet-író dramaturgiájának alapfogalma, a Berliner Ensemble-ban kidolgozott játékstílus kiindulópontja. Az epikus színház a nézőt szemlélővé teszi, ideológiai támpontot ad a színpadi történés menetének megítéléséhez, ellentétben a drámai színházzal, mely a nézőt átélésre, beleélésre készteti, s melyben a színpadi történés élményt adó feszültsége nem a dolgok mikéntjére, hanem a dolgok kimenetelére irányul. Az epikus színházban a jelenetek montázsszerű egymásutánisága a színpadi mű tradicionális feszültségfokozó-oldó szerkezetével ellentétben az ábrázolás elidegenítő voltával hat. Brecht kiindulótétele az epikus színház elméletének kidolgozásában az elidegenítési effektus (V-effekt). Az ún. nem-realista előadások létrehozásakor Brecht a távol-keleti, az Erzsébet-kori angol és az 1920-as évekbeli kísérleti (német és orosz) színjátszás elméletére és gyakorlatára, színpadi megoldásaira hivatkozik. – Ir. Brecht: Színházi tanulmányok (1969); Kesting: Das epische Theater (1959); Episches Theater (Grimm, Köln–Berlin, 1966); P. Szondi: A modern dráma elmélete 1880–1950 (1979).