Gózon Gyula

(Érsekújvár, 1885. ápr. 19.–Bp., 1972. okt. 8.): színész. Rákosi Szidi színiiskoláját végezte el. Pályafutását vidéken kezdte Polgár Károly társ.-ánál. 1906–12 között Nagyváradon játszott. 1913–14-ben a Népopera, 1914–18 és 1920–21 között az Apolló Kabaré tagja volt. 1919-ben megalapította a Muskátli Kabarét, amely hamar megszűnt. Játszott az Andrássy úti Színházban is. 1921-ben, 1925–26-ban a Renaissance, 1922-ben a Csengery utcai Művész Színpadon, 1923-ban a Király, 1924-ben a Blaha Lujza, 1926-ban és 1930-ban a Magyar, 1927-ben a Belvárosi Színházban szerepelt. 1928–1932 között a Belvárosi, 1932-től 1935-ig a Magyar Színház tagja volt. 1929-ben az Új, a Budapesti Színházban, 1929-ben és 1933-ban a Budai Színkörben, 1930-ban a Fővárosi Művész, 1932-ben az Andrássy úti Színházban is fellépett. 1935-ben a Nemzeti Színház szerződtette, s egészen 1941-ig, a zsidótörvény megszorításáig itt játszott, majd 1945-től élete végéig tagja maradt az együttesnek. Gózon kezdetben a kabaré- és operettműfajban kamatoztatta kitűnő ének- és tánctudását, jellemábrázoló képességét, amellyel hitelesen ábrázolta a prózai művek tragikus és komikus figuráit is; elsősorban kisembereket. Kedélyes alakjai is erőt sugároztak. A némafilmek után 1931-től számos hangosfilmben is szerepelt. 1954-ben Kossuth-díjat, 1951-ben érdemes művész, 1955-ben kiváló művész kitüntetést kapott. F.Sz. A vörös (Földes I.: Az égő város); Bogdán (Szép E.: Aranyóra); Jakab mester (Molière: A fösvény); Sírásó, Polonius (Sh.: Hamlet); Lombai (Kisfaludy K.: Csalódások); Vackor (Sh.: Szentivánéji álom); Miller (Schiller: Ármány és szerelem); Francia király (Kacsoh P.: János vitéz); Wang (Brecht: Jó embert keresünk); Tyelegin (Csehov: Ványa bácsi).

GÓZON GYULA – Trahanache
(Caragiale: Az elveszett levél)