Garay János

(Szekszárd, 1812. okt. 10.–Pest, 1853. nov. 5.): drámaíró, kritikus. 1833–1837 között a Regélő és a Honművész segédszerk.-je, ahová rendszeresen írt színikritikákat is. Használt álnevei: G.; -r-y. Elveit a Dramaturgiai füzér c. tanulmányban fejtette ki, Sh.-t és – bizonyos fenntartásokkal – a francia romantikát állította példának. Az elsők között ismerte fel Katona József jelentőségét. 1835-ben a Pesti Drámaíró Egyesület alapító tagja. A francia romantikus drámákból fordított is, hatásuk alatt írta öt történeti tárgyú darabját (Jósige-Csáb-Árbocz, Ország Ilona, Bátori Erzsébet, Az utolsó magyar khán, Borbála királyné kegyence), amelyek közül kettőt mutattak be. 1845-ben írta A magyar színköltészet apotheosisa c. egyfelvonásos alkalmi művét. Ezután felhagyott a drámaírással. 1847–1852 között a Nemzeti Színház drámabíráló bizottságának tagja. A maga korában igen népszerű költő és elbeszélő volt; Az obsitos c. elbeszélő költeménye (1843) alapján készült Kodály Zoltán Háry Jánosának librettója. – Ir. Solt A.: Első színikritikusaink (ItK, 1971).