iskolai színjáték
a színjátéknak mint pedagógiai eszköznek a fontosságát a humanisták ismerték fel, akik a 15. sz.-i Itáliában antik műveket felújítva s példájuk nyomán újakat alkotva teremtették meg az iskolai színjáték gyakorlatát. A reformációs mozgalmak is felismerték ezt a lehetőséget. Mo.-on már a 16. sz. közepén készültek iskoladrámák, és valószínűleg elindult az iskolai színjáték is (Sztárai Mihály, Szegedi Lőrinc). A legkorábbi előadás adata 1553-ból, Bártfáról származik. Az iskolai színjáték igazi hazai virágzását a jezsuiták teremtették meg, akik az 1577-es Ratio Studiorum értelmében tantervi rendszerükbe építették a színjátékot. Nagyszombati kollégiumukban 1617-től 1771-ig rendszeresen tartottak előadásokat. (A rendet 1773-ban betiltották.) A 17–18. sz.-ban a piaristák, majd főként a ferencesek, a minoriátk és a pálosok művelték a színjátékot. Latin nyelven játszottak, majd először a közjátékokban, később a főszövegekben is áttértek a népnyelvre (m., német, szlovák). Egy 1562-es debreceni határozat a református iskolákban megtiltotta a teátrális rendezvényeket, így a protestáns iskolai színjátékot az evangélikus és unitárius intézmények ápolták. – A műfaji-tipológiai besorolást több szempontból szokták elvégezni. A „kimenetel szerint” a dráma lehet tragoedia, comoedia, tragico-comoedia, comico-tragoedia. A formai jelleg szerint lehet prózai dialógus, ritmikus párbeszéd, egy- vagy többszemélyes declamatio. Lehet exercitium (gyakorlat), certamen (vita), interludium (komikus közjáték), postludium (utójáték), dramatizált panegyris (köszöntés), dramatizált epicedium (halotti búcsúztató). Tematikus alapon: liturgikus spectaculum (látványosság), liturgikus játék, misztériumjáték, mirákulum, moralitás, bibliai történeti dráma, hitvitázó dráma. Ha profán témájú, akkor: didaktikus mű, klasszikus tematikájú, valós vagy fiktív történelmi tárgyú; lehet istenparódia, lehet társadalmi, sőt szerelmi dráma. Lehet recitált, énekelt, táncolt, vegyes eszközökkel operáló. – Szcenikai színvonalukat bizonyítják azok a díszlettervek, amelyek a soproni jezsuiták működéséről maradtak fenn: az 50 lapra terjedő albumban 106 kép. A 18. sz. végén mind közvetlenebb kapcsolatba kerültek a hivatásos m. színjátszással. A piaristáknak 1719-ben Pest városa, 1735-ben Szeged emelt színpadot. Szerzőik (Pállya István, Dugonics András, Endrődy János, Benyák Bernát, Perczel Imre) darabjait az első hivatásos m. színtárs.-ok rendszeresen játszották. Szövegek: Régi Magyar Drámai Emlékek (RMDE) I–II. (szerk.: Kardos T., 1960); RMDE XVIII. század 1/1–2,2,3. (szerk.: Varga I.–Kilián I., 1989–1990). – Ir. Bernáth L.: Protestáns iskoladrámák (1903); Alszeghy Zs.: Magyar tárgyú latin jezsuitadrámák (1911); Régi magyar vígjátékok (s. a. r. Dömötör T., 1954); Juharos F.: A magyarországi jezsuita iskoladráma története (Szeged, 1933); Takáts J.: A jezsuita iskoladráma (1937); Prónai A.–Császár E.: A kegyesrendiek magyarországi iskoláiban 1670–1778-ban előadott drámák jegyzéke (ItK, 1915); Varga I.: Magyar nyelvű iskola-előadások a XVIII. sz. második feléből (Ir. tört. füzetek, 59., 1967); G. Staud: Les décors du théâtre des Jésuites à Sopron (Hongrie). Avec la répertoire des pièces jouées; 1638–1773 (Róma, 1977); Staud G.: A magyarországi jezsuita iskolai színjátékok forrásai, 1561–1773, 1–3. (1984, 1986, 1988).