Kék madár mozgalom
elnevezését Maeterlinck szimbolikus mesedrámájának, a boldogságkeresés színpadi metaforájának európai sikere sugallta. A harmincas évek Erdélyében ez a fogalom a sajátos mondanivaló és stílus kialakítására irányuló törekvéseket, a színház ennek jegyében történő megújítására összpontosuló erőfeszítéseit jelölte, a sajátos mondanivalóban és megjelenési formában keresve és hangsúlyozva az általános, sőt az egyetemes vonásokat. A kísérlet csírájában már ott lappangott Ferenczy Gyula 1926-ban megalakult székelyföldi társ.-ában, hogy a harmincas évektől kezdve a népi élet egyes vetületeit felvillantó alkalmi tollforgatók mellett hivatásos írók is vállalkozzanak népköltészeti alkotások, főként népballadák színpadi feldolgozására. A nem hivatásos írók munkái közül jelentősebbek: Bárdos Péter parasztpolitikus népszínmű és daljátékötvözete, A gyújtogató – egy falusi szerelmespár boldogságkeresésének ödüsszeája –, melyet 1932-ben mutatott be a kolozsvári Magyar Színház; Györkös Ferenc tordaszentlászlói kőművesmester népi színjátéka A szentlászlói vőlegény, amit falujának lakodalmi szokásaiból állított össze, s amelyet Szabédi László stilizált; Gaál Alajos gyergyóditrói orvos és a lapszerk. Dávid István közös szerzeménye, a három egyfelvonásost tartalmazó Székely guzsalyos. A hivatásos írók közül Nyirő József három székely balladából összeállított verses népi drámáját rangos műkedvelő egy. adta elő 1933-ban Keresztes Károly zenéjével; Szentimrei Jenő már 1930-ban ebbe az eszmekörbe tartozó kisebb művet írt, a Sirató c. egyfelvonásos komédiát, s ugyancsak az ő nevéhez fűződik a Kecseti kaláka, valamint a nagy hírnévre szert tett, Románia határain kívül is vendégszerepelt Csáki bíró lánya megszületése. Könyv alakban is megjelent 1936-ban Kalotaszegi ballada címmel. A népművelés megújításának jegyében fogant mozgalom hatására Kádár Imre kalotaszegi környezetben vitte színre 1931-ben Kacsoh Pongrác János vitézét Kós Károly díszleteivel és jelmezeivel, Dsida Jenő előjátékával. A népszínmű feltámasztásának és korszerűsítésének szándéka jelezte a mozgalom további szélesedését. Szigligeti Ede darabja, A cigány erdélyi környezetben került bemutatásra, erdélyi népdalokkal fűszerezve. Mindezek a törekvések szolgáltak talán Tamási Áron drámai műveinek megszületéséhez, sajátos színpadi világának kialakulásához. – Ir. Szentimrei J.: Székely kék madár (Magyar Hírlap, 1913); Erdély színes madara (Újraközölve Sablon helyett csillag címen a Brassói Lapokban); Tamási Á.: A székely „kékmadarászokról” (Brassói Lapok, 1933); Kemény J.: Kalotaszeg a színpadon (Erdélyi Helikon, 1936); Ligeti E.: Súly alatt a pálma (Kolozsvár, 1942); Szász I.: A csáki bíró leánya tündöklése és kálváriája (Utunk, 1969).